Jenkei Dániel, 2020.08.05. | Vízilabda

Kovács Róbert csapata a döntőig menetelt a Szívós István Országos Gyermek Kupában. Videónyilatkozatok és részletek a keddi végjátékról.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a nyári országos felkészülési kupák során mindhárom kiemelt korosztályos vasasos csapat jól szerepelt, de ez a megállapítás különösen igaz az új szezonban már Kovács Róbert által felkészített gyermekcsapatunkra, amely bejutott a négyes döntőbe.

A végjátékot kedden - igencsak patinás helyszínen - a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszoda nyitott ötvenesében rendezték.

A mieink a délelőtti elődöntőben az Egerrel találkoztak, és miután az első negyedet követően 8-1-re vezettünk, gyakorlatilag hátra is dőlhettünk, pedig Kovács Róbert éppen egy nappal előtte mondta el, hogy ebben a korosztályban bizony nagyon hullámzó tud lenni a játék…

Legyen elég annyi, hogy az Eger ki tudott egyenlíteni ekkora hátrányból is (9-9), a végjátékot azonban a mi fiataljaink bírták jobban, így 14-12-es győzelemmel jutottak be a délutáni fináléba.

Az aranyéremért a jó erőkből álló BVSC következett, akik ráadásul kicsi többet is tudtak pihenni, így ezt a meccset nem sikerült nyílttá tennie a Vasasnak, a nagyszünetig csupán két gólt értünk el. A folytatásban is küzdöttek-hajtottak Kovács Róbert fiai, de ez végül csak egy 16-7-es vereségre volt elég.

Az ezüstérem azonban így is kiváló teljesítmény, és jó előjel az előttünk álló bajnoki szezonra, amely egy nagyon kemény kvalifikációval kezdődik majd szeptemberben. Kovács Róbert vezetőedző erről is beszélt, a játékosok közül pedig Vadas Dániel nyilatkozott a VasasTV-ben.

 


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

 

(fotó: mvlsz)

 

Elődöntő
ZF-Eger-Vasas SC 12-14 (1-8, 4-1, 4-1, 3-4)
Gólszerzőink: Tóth M. 5, Bebők B., Básity 4-4, Vadas
Döntő
BVSC-Zugló-Vasas SC 16-7 (3-2, 4-0, 3-3, 6-2)
Gólszerzőink: Bebők B., Tóth M. 2-2, Török, Pleva, Vadas

Hirdetések