2020.07.31. | Klub

Az új pozíció társadalmi megbízatás, a Vasas SC marad Markovits László főállása, és ha a Vasas család bizalmat szavaz neki, akkor ötödik elnöki ciklusát is megkezdi klubunk élén. Markovits Lászlóval az SzPress hírszolgálat készített interjút.

Markovits László szerint politikusból és élsportolóból egyaránt lehet jó sportvezető

 A vívók tisztújító közgyűlésén elnöki székében megerősített Csampa Zsolt, valamint a magyar teniszsport első emberének megválasztott Lázár János színrelépése ismét felvetette azt a kérdést, hogy a sportág jövője szempontjából ki is az igazán jó elnök. Az, aki politikus, vagy aki a sportból jött, ráadásul élsportolói sikerekkel is büszkélkedik? A választ érintettként az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Markovits László, a Vasas SC elnöke adta meg. 

„Talán túl diplomatikusan hangzik, de mindkét megoldás lehet jó. Kár tagadni, hogy egy politikus, pláne, ha a döntéshozói körből érkezik, komolyabb lobbitevékenységet tud kifejteni. Emellett nagyon integratívnak is kell lennie és teret biztosítania a szakmának, hogy kellően be tudjon illeszkedni az igencsak speciális sportközegbe. Egy korábbi élsportoló számára ez utóbbi zsigerből megy, ebben az esetben viszont azt kell elfogadni, hogy neki a közeget kell képviselni, és már kevésbé körülötte forog a világ, mint sportoló korában. Ami a Magyar Tenisz Szövetséget illeti, én éppen azért vállaltam el Lázár János alelnöki felkérését, mert úgy érzem, hogy ez az összetétel garancia lehet a sikerre.” – hangzott a Vasas klub élén immár közel két évtizede álló sportvezető válasza.

 

Hazai pályán is bizonyíthat

Az SzPress Hírszolgálat ezek után arról érdeklődött, hogy Markovits véleménye szerint egy jó és elfogadott, a sportágat megfelelően kormányzó elnöknek mik az ismérvei, hol kell kimutatnia, hogy ő az első ember, illetve mikor kell hátra lépnie és a megoldást a szakmára bíznia?

„Ezt mindig az adott helyzet határozza meg, a megfelelő arányok megtalálása az egyik   legfőbb vezetői erény. Az biztos, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben csak az első számú vezető mondhatja ki a végső szót, de én azt vallom, hogy ilyenkor is érdemes a döntés előtt érvelni, a véleményeket ütköztetni az érintettekkel.”

 

A napokban új feladatokat kapott, amelyeket „hazai pályán” kell megoldania, hiszen hosszú és sikeres teniszmúlt áll mögötte.  Van fontossági sorrend a klubvezetői tiszt, a MOB elnökségi tagság és a teniszszövetségben betöltött alelnöki pozíció között? Ráadásul úgy, hogy az úszószövetség elnökségének is tagja, és a magyar tenisz leendő csúcslétesítményének  kialakításával kapcsolatban is vannak teendői. Mindez így együtt azt jelenti, hogy 50 évesen a hazai sportélet egyik megkerülhetetlen vezetője, vélhetően igencsak betáblázott munkarenddel…

„A Vasas a főállásom, és ezen a következő olimpiai ciklusban sem szeretnék változtatni, amennyiben a klub nagy családja újra bizalmat szavaz nekem. Ezen felül valamennyi felsorolt tisztséget, így az MTSZ szakmai alelnökségével kapcsolatos teendőimet is társadalmi munkában végzem. Utóbbi kapcsán az első hónapokban, amíg nem áll fel az új szövetségi struktúra, vélhetően több operatív feladatom lesz. A MOB és a MÚSZ elnökségében pedig inkább egy-egy konkrét témában, feladatban próbálok hozzáadott értékkel szolgálni.”

 


fotók: MTSZ

 

Minek köszönheti az eddigi sportvezetői és sportdiplomáciai sikereit? Volt hatása azokban a nevének, édesapja olimpiai győzelmeinek? Vagy éppen a saját sportmúltjának, a külföldi tanulmányainak, sokkal inkább a szorgalmának és a kiszámítható lépéseinek?

Szorgalom és kiszámíthatóság

„Az ilyen kérdésekre mindig az érintett tud a legkevésbé válaszolni, erről elsősorban a közvetlen munkatársaim és sportvezetőtársaim tudnának beszélni, hiszen ők látnak engem kívülről. Az biztos, hogy 2002-ben leginkább édesapám személye miatt választottak meg a Vasas elnökének, hiszen azon kívül, hogy egy mosolygós fiatalember voltam, nem sokat tudhattak arról, hogy milyen vezető leszek. Az mindenképpen jó érzéssel tölt el, hogy az óta eltelt 18 év, és 50 évesen az ötödik elnöki ciklusomra készülök. Ha a kérdésben említett erények közül kell választani, akkor egyébként a szorgalmat és a kiszámíthatóságot venném előre. Mindenkit nyitottan, partnerként kezeltem eddigi sportvezetői pályafutásom során, és sosem a névjegykártyámmal akartam elérni a céljaimat.”

 

Egy évvel a remélhetően megrendezésre kerülő tokiói olimpia előtt mire számít, ha klubvezetőként kell nyilatkoznia, vagy a MOB vezérkarának tagjaként, illetve a teniszszövetség alelnökeként tekint előre?

„Kár tagadni, hogy a vírushelyzet miatt jelen pillanatban óriási a bizonytalanság, senki sem tudja megmondani, hogy lesz-e olimpia 2021-ben, vagy sem. Ha jövő nyárra el is készül a vakcina, a kvalifikáció lebonyolítása így is nagyon bonyolultnak tűnik. Emellett hallani azt is, hogy már a japánok többsége sem annyira támogató a rendezéssel kapcsolatban, persze ez esetben azért a gazdasági érdekek vélhetően erősebbek lesznek. Én a magam részéről nagyon drukkolok, hogy legyen olimpia, annak érdekében, hogy ne vesszen kárba az a hihetetlen mennyiségű munka, amit a sportolók és a szakemberek a szürke hétköznapokban folyamatosan végeznek, és az eredményességük esetén mind erkölcsileg, mind egzisztenciálisan megtérüljön számukra a sok erőfeszítés.” – hangsúlyozta Markovits László.

 

 

Szerző: Szalay Péter - SzPress Sporthírszolgálat


Hirdetések