" /> " /> Vasas Hírek - Vasas-városok (15.: Oslo)
Jenkei Dániel, 2020.06.17. | Magazin

Sorozatunkban Hegyi Iván betűrendben felelevenít néhány emlékezetes helyszínt és pillanatot a Vasas futballistáinak történetéből. A tizenötödik részben Oslo következik, ahol Kiss László helyre tette a maguktól "elszálló" norvégokat.

VASAS-VÁROSOK (15.: OSLO) - Playboyok a Mundialon
 

Röste Fossen norvég szövetségi kapitány azt mondta 1981-ben, a honfitársainkkal vívott vb-selejtező előtt: „Ezt a magyar védelmet fél óra alatt összeroppantjuk!” A skandináv lapok egyike pedig így jellemezte Mészöly Kálmán szakvezető válogatottját: „Playboyok sörhassal.

Az északiak szerint pocakos aranyifjak közül Izsó Ignác húzódást szenvedett, ezért az utolsó pillanatban kikerült a keretből, így csak három Vasas-labdarúgó – Mészáros Ferenc, Komjáti András, Kiss László – utazott Oslóba, ahová a címeres mezes küldöttséggel tartott az akkor már Antwerpenben futballozó Müller Sándor is. Jó, hogy így történt, mert a Népszabadság azt írta a találkozóról: „Müller, Fazekas és Nyilasi nagyon élt, cseleik, átlépéseik, sarkazásaik, csupa mutatós megoldásaik szépek voltak.

Ezt annál inkább értékelni kellett, mert a telt házas Ullevaal stadion talaja hepehupásabb volt, mint a huszonegyedik századi magyar futballisták különlegesen rögös pályája, ám az igazi játékosokhoz a buckákon is ragad a labda. Müllernek olyannyira jól ment, hogy (627 ponttal) első helyen állt a szurkolók meccsenkénti szavazatait összesítő Szivárvány Kupa versenyében. [A második helyen Fazekas László (588), a harmadikon Garaba Imre (569), a negyediken Kiss (549) következett.]

A vidámság persze korántsem volt teljes, amikor az ötvenszeres válogatott, a Twente és az Eindhoven csapatában 314 holland bajnoki meccsen 152 gólt szerző Hallvar Thoresen fejessel vezetéshez juttatta a házigazdákat. Kiss utóbb azt mondta: „0-1-nél úgy hittem, padlón vagyunk.” Aztán a hetvenhetedik percben befejelte Fazekas szögletét – amelyet a norvégok (és mi tagadás, nem csak a norvégok) szerint kirúgás helyett ítélt meg tévesen Malcolm Moffatt északír játékvezető –, majd két perccel később a tizenhatos előtt parádésan alárúgott a labdának, amely a Tom Jacobsen sérülése miatt beállított Jon Abrahamsen kapus fölött menthetetlenül a hálóba hullott (2-1).

Kiss annyira megkedvelte a duplázást, hogy a budapesti „visszavágón” (4-1) is két góllal lepte meg a norvégokat. Azon a mérkőzésen vált véglegessé: a magyar csapat csoportelsőként jut ki az 1982-es világbajnokságra. Mögötte volt Anglia, Románia, Svájc, Norvégia, édes jó Istenem...

Kiss a zsúfolásig megtelt Népstadion öltözőjében fájdalmas arccal mesélte: a vendégek alaposan megpakolták sajgó „csomagokkal”. De felderült, mert nyolcvankettő nyarán a vb-bőröndbe ő és társai rámolhattak, a norvégok legföljebb társas utazásra mehettek Spanyolországba.

Előbb megnézhették magukat.

Majd – akár a Mundial helyszínén a lelátóról, akár a tévében – a „playboyokat” is.

 

A sorozat korábbi részei IDE KATTINTVA érhetőek el.


Hirdetések