2020.06.14. |

A Vasas SC sí és biatlon szakosztálya kiváló versenyt szervezett az elmúlt hétvégén a target sprint szakág indulói számára. Érkeztek Szerbiából is versenyzők. Hamarosan jön a hagyományos Normafa Kupa, a nyári biatlonozók számára.

Lassan éledezik a hazai sportélet, és a Vasas SC sí szakosztálya már túl is van az első – ráadásul saját rendezésű – versenyén, amelyet a Budakeszi Sportpályán rendeztek meg.  Az egyre népszerűbb target sprint szakág képviselőinek írták ki a viadalt, ahol háromszor 400 métert kellett futni, az első két etap végén pedig lőni, bukócélra.

Fazakas Mónika, szakosztályunk munkatársa elmondta, hogy jól sikerült az első verseny, olyannyira, hogy Szerbiából is érkeztek indulók (ők aztán egy e-mailben meg is köszönték a lehetőséget és a remek szervezést), emellett Zsombóról, Miskolcról, Kazincbarcikáról is neveztek versenyzők. A budakeszi polgármesteri hivatal is elismerését fejezte ki a verseny után, jelezvén, hogy a szakág iránt nagy az érdeklődés a helyiek részéről – azaz minden bizonnyal folytatása következik.

Június 20-án újabb versenyt rendez a Vasas, méghozzá a hagyományos nyári biatlon kupát a Normafán.

(Fotók a galériában.)


Eredmények – I. Budakeszi Target Sprint Kupa
Budakeszi Sportpálya, szervező: Vasas SC

(A Vasas SC versenyzőinek eredményei.)

Felnőtt férfiak:
4. Cseke Csaba
5. Boldogh Tamás György
6. Bozóki György

Ifjúsági fiú (2004-2005) ÁLLÓ:
1. Holló Martin
2. Kunos László Sámuel

Serdülő II fiú (2006-2007):
1. Holló Martin
2. Kunos László Sámuel
3. Tóth-Hetényi Zsombor
4. Cseke Zalán

Serdülő I fiú (2008-2009):
2. Harangozó Gergő
3. Boldogh Tamás Oszkár

Gyermek II fiú (2010-2011):
1. Hetényi Ágoston
2. Gergely Márton
3.  Fekete Boldizsár

Gyermek I fiú/kezdő I:
5. Szendrey-Kiss Aba Sámuel

Felnőtt nők:
1. Veres Mirella
2. Makhult-Zámbó Viktória

Junior lányok (200-2001):
3. Laczkó Evelin
5. Kanczler Zsófia

Ifjúsági lányok (2004-2005) ÁLLÓ:
3. Bozóki Laura

Serdülő II lányok (2006-2007):
1. Bozóki Laura
3. Kovács-Oroszlán Anna
4. Cseke Lilla
5. Mikó Flóra

Serdülő I lányok (2008-2009):
1. Bozóki Laura
2. Csikász Panni
3. Hetényi Virág
5. Zámbó Hanna

Gyermek II lányok (2010-2011):
1. Cseke Villő
2. Cseke Lilla
3. Gergely Laura
4. Szendrei-Kiss Emmajane

Gyermek I lányok/kezdő:
1. Bozóki Barbara
2. Gergely Lujza

Serdülő II lányok (2006-2007) ÁLLÓ:
1. Bozóki Laura
2. Kovács-Oroszlán Anna
3. Mikó Flóra

Serdülő I lányok (2008-2009) ÁLLÓ:
1. Csikász Panni
2. Bozóki Tamara


Hirdetések