Kerek születésnapját ünnepli a '90-es évek remek Vasas-hátvédje, aki egész pályafutását piros-kékben töltötte. Az interjúban szóba kerül Illovszky Rudi bácsi, az elbukott bajnoki címek, Malajzia, a 4-es busz és még sok minden más. Isten éltesse a Vasas SC örökös tagját, Geress Zoltánt!
- Hadd kezdjem kicsit személyes vonalon: 1995 táján jártam először Vasas-meccsen édesapámmal, nekem Pál Zoltán volt a kedvencem, de álmomból felkeltve is tudom az akkori csapattagokat: Sáfár, Juhár, Mónos, Galaschek, Szilveszter, Geress, és még sorolhatnám…
Akárhogy is számolom, ez 25 éve volt, szóval jó a memóriád. Az említettekkel, és még sok más csapattársammal valóban lehúztunk pár évet a Fáy utcában…
- Éppen erre akartam utalni, hogy talán azóta is a Tiétek az utolsó markáns Vasas-generáció, akik igazán szorosan kötődtek a klubhoz.
Akkoriban könnyebb volt bekerülni az első csapatba saját nevelésűként, a mai fociban ez már máshogy megy, sajnálom is emiatt a fiatalokat. Mi Maczó Mikivel, Szilveszter Ferivel, Galaschek Petivel, Herczeg Csabival, Koltai Tomival, vagy éppen Pál Zolival együtt többen is el tudtunk jutni a Vasas utánpótlásból a felnőttig.
- Neked ez speciel már 1989-ben sikerült…
Ha jól emlékszem, Mészöly Géza megsérült, és így kaptam meg először a lehetőséget. A junioroknál sosem játszottam védőt korábban, de mivel gyors voltam és jól fejeltem, ezért a felnőttben rögtön hátul próbáltak ki.
- Ki volt a vezetőedző akkor?
Mészöly Kálmán.
- Féltetek tőle fiatalként?
Ezt nem mondanám. Szigorú, következetes edző volt, de én mindig igazságosnak éreztem. Persze láttam én is azokat a manapság nagy népszerűségnek örvendő videókat, amik a magyar-norvég meccsen készültek róla szövetségi kapitányként, de amíg az edzőm volt, nálunk egyáltalán nem ez volt a jellemző arca.
- Pedig elég feszült volt a helyzet abban az idényben is, amikor debütáltál…
Bizony, az utolsó fordulókban élet-halál meccseket vívtunk a bennmaradásért, aztán végül osztályozóra kényszerültünk. Az volt az a bizonyos szegedi meccs, ami komoly kergetőzésbe torkollott. Aki látta, biztos nem felejti el…
- Mielőtt haladunk tovább az időben, azért meséld el, hogyan kerültél a Vasasba gyerekként!
Tulajdonképpen édesapám nyomdokaiba léptem, aki a csapat szurkolója volt, előtte pedig ő maga is játszott a Vasas utánpótlásában. Ő egyébként tanár volt, és elvitt az egyik iskolai nyári táborba, ott ismerkedtem meg a sportággal. Érdekes, mert abban a táborban Páling Zsolt, a Fradi későbbi játékosa is részt vett. Utána kilencévesen jelentkeztem először a Fáy utcában edzésre, mi Budán laktunk az Ugocsa utcában, de szerencsére a 4-es busz háztól házig vitt.
- Ugye, azok a jó kis salakos pályák?
Vagy a földesek… Ezen a kétfajtán edzettünk és játszottunk, fűre csak szökőévente engedtek fel minket, talán egyedül, amikor az MTK ellen játszottunk idegenben.
- Ha azt mondom, Illovszky Rudolf?
Sokakkal egyetemben az én életemben is meghatározó személyiség volt Rudi bácsi. Kisgyerekkorom óta ismert, mert amikor a Vasashoz kerültem, ő volt az utánpótlás vezetője. Onnantól különös figyelemmel és szeretettel kísérte végig mindannyiunk pályáját, akik saját nevelésűként eljutottunk a felnőttcsapatig. Értünk mindig tűzbe ment, igazi apa-fiú, vagy inkább nagyapa-unoka kapcsolat volt a mienk…
- Nyertél bajnoki bronzot, voltál egyszer válogatott. Mire vagy a legbüszkébb?
Eredményesség tekintetében a bajnoki bronzérem a legmagasabb szint valóban. Akkoriban volt egy-két év, amikor lett volna sanszunk feljebb lépni, harcban voltunk a bajnoki címért is, de a végén mindig betliztünk, és elcsúsztunk valami nüansznyi dolgon. Ami még egyből eszembe jut sikerként, az a malajziai Merdeka Kupa 1995-ből.
- Azt hiszem, ez kevesebb embernek van meg…
Pedig rangos kis esemény volt, amelyre magyar ligaválogatottként utaztunk, de a csapat túlnyomórészét az akkori Vasas adta, így Gellei Imre volt az edzőnk, de velünk tartott kísérőként Mészöly Kálmán, sőt, Puskás Öcsi bácsi is. Játszottunk több akkoriban erős ázsiai válogatottal, mint például Malajzia vagy Üzbegisztán, de a legnagyobb erőt a bolgárok képviselték. Egészen a döntőig meneteltünk, ahol végül az irakiaktól kaptunk ki. Máig nagy élményként tekintek vissza arra a pár napra.
- Magyarázatra szorul az életrajzod kapcsán, hogy 2000-ben, tehát mindössze 30 évesen visszavonultál. Miért alakult így?
A bemutatkozásom után gyorsan alapemberré váltam a Vasasban, hosszú szezonokat húztam le söprögetőként, beállósként, majd miután modernebbé vált a játék, már belső védőként. Általában Juhár Tomival voltunk ketten hátul, stabilan végigjátszottuk a meccseket. Az utolsó éveim viszont nagyon szenvedőssé váltak, mert a térdem egyre rosszabb állapotba került. A vége felé rendszeresen beinjekciózva tudtam csak játszani, a hétközi meccseket vagy a válogatott fellépéseket pedig képtelen voltam elvállalni. Mindent megpróbáltam, még Müller-Wolfhart, a Bayern legendás orvosa is látta a térdemet, de ő sem tudott segíteni.
- Mikor lett hivatalosan is vége?
2000-ig még volt szerződésem, benne voltam a keretben, de az utolsó meccsemet két évvel korábban, 28 évesen játszottam, utána már nem tudtak összedrótozni újra…
- Ha lehet egyáltalán az ilyesminek jó oldala, akkor talán az, hogy elég hamar el tudtad indítani az új fejezetet az életedben…
Szinte rögtön elkezdtem szervezni egy focisulit, a kezdetekben két csapattársammal, Tuboly Fricivel és Pál Zolival, akik szintén kénytelenek voltak abbahagyni az aktív játékot. Meg kell említenem a napokban elhunyt Gém Zoltán nevét, aki akkoriban a Fila márka tulajdonosaként felkarolt minket. 2001-ben öt gyerekkel indultunk el, és abból jutott el a történet oda, hogy a Gerrzo-Hegyvidék színekben a mai napig nagy létszámmal, sikeresen működünk. A Vasastól pedig nem szakadtam el, hiszen az évek során a legügyesebb gyerkőceinket mindig a Vasashoz adtuk fel, most is a Kubala Akadémia egyfajta előszobája vagyunk, és Pasarét a bázisunk.
az örökös tag kitüntetés átvétele 2014-ben Markovits Lászlótól és Raduly Józseftől
- Na de mi a helyzet a Fáy utcával, hogy tetszik az új stadion, mennyire voltál benne rendszeres vendég, amíg voltak meccsek?
A létesítmény gyönyörű, én pedig pont a karanténidőszak előtt kezdtem el kijárni a Vasas FC meccseire tavasszal. Nagyon tetszett, amit láttam, és legalább ennyire sajnálom őket, hogy félbeszakadt a bajnokság, mert szerintem mostanra meglett volna a feljutás, nagyon jól mentek a fiúk. Szurkolok neki, hogy jövőre már elérjék a célt, én biztos ki fogok járni az újrakezdéstől, már csak azért is, mert ez mindig jó alkalom találkozni a régiekkel. Egyébként meccsektől függetlenül egy évben egyszer, Juhár Tomi születésnapja táján azért mindig összejövünk.
- Ma viszont a Te születésnapod van, 50 éves lettél. Ez mennyire ijesztő tény számodra?
A 40 valahogy ijesztőbb volt, de azért az 50 is szürreális, és bizony nem is kevés. Bármilyen közhelyes, de csak azt tudom mondani, hogy repül az idő. Talán azért is, mert nagyon intenzív volt a mögöttem hagyott öt évtized…
