Az elmúlt hetekben mindannyiunk élete felborult, a gyakorlatban téged mindez hogyan érintett?

A normál hétköznapokon délelőttönként tanítok a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, délután pedig egyből megyek ki a pályára. Ami az iskolát illeti: a testnevelés, mint tantárgy egy kicsit háttérbe szorult az elmúlt hetekben, érthetően az érettségi tantárgyakon volt a hangsúly. A testnevelő tanárok szerepe átértékelődött, egyfajta „motivációfenntartók” vagyunk, próbáljuk egy-egy videóanyaggal, egy-egy tartalmasabb instrukcióval arra bírni a diákságot, hogy a kialakult helyzet ellenére minél többet mozogjanak. Van, aki a szobában tudja ezt megtenni, van, aki kimegy a szabadba. Inkább osztályfőnökként nőtt meg kicsit a szerepem, hiszen fontos, hogy ebben a helyzetben „ne tűnjön el senki”. A személyes kontaktus ugyan megszűnt, de a gyerekeknek ugyanúgy be kell adniuk a különböző tantárgyakhoz az anyagokat, hogy év végén osztályozhatóak legyenek.

Élsportoló osztályt viszel, mit kell róluk tudni?

Most kilencedikesek, és a legkülönbözőbb sportágakban jeleskednek, vannak öttusázók, kajakosok, atléták, triatlonversenyzők, úszók és természetesen labdajátékosok is. A legismertebb közülük az Európa- és világbajnok Kiss Péter Pál, aki az év parasportolója lett legutóbb. Ő egy kerekes székes kajakos fiú, egyébként önmagában különleges, hogy a többi ép élsportolóval tanul együtt. Az osztályomba jár Tuboly Máté, aki a Vasas U16-os korosztályos válogatott focistája, korábban tanítványom volt az akadémián is. Az utóbbi időben egyre több vasasos fiatal választja az iskolánkat, és egyébként is sok válogatott sportolót adott a Kölcsey, ide járt Juhász Roland és Petry Zsolt is, hogy két igazán nagy nevet említsek.

Mennyire vagy szigorú tanár?

A számonkérésben elég szigorú vagyok, szeretem a pontosságot, és a sportolóktól elvárom a precizitást. Osztályfőnökként tehát az vagyok, de testnevelő tanárként inkább csak akkor, ha valakinek a tantárggyal további tervei vannak és a Testnevelési Egyetemre jelentkezik. Akkor nagyon keményen és alaposan felkészülünk az emelt szintű érettségire, és ez általában jól is sikerül, tavaly tízből tíz diák is jelesre vizsgázott. Egy „sima” tesiórán nem vagyok szigorú, már csak azért sem, mert a jelenlegi gimnáziumi életben ez az óra leginkább a kikapcsolódást jelenti. Az elvünk az, hogy a játékon keresztül tanítunk mindent, nagyon sok labdajáték van a tananyagban, ezzel próbálunk lazítani a hangulaton.

Fotók: VKLA

Hogy viseled lelkileg ezt a mostani élethelyzetet?

Nagyon hiányzik az iskolai munka, de megkönnyebbültünk is, mert túlvagyunk az érettségi első hetén, és zökkenőmentesen lezajlott, egy gimnázium számára ez roppant fontos. Mivel élsportoló osztály vagyunk, pontosan tudom, hogy valamilyen szinten mindenki próbál a maga módján edzeni, de az is nyilvánvaló, hogy akik kevesebbet szoktak mozogni, azok lehet, hogy most még inkább elhanyagolják. A Vasasnál nagyon hiányzik a csapatom, de az összes korosztály is, amiért felelek. Bár küldünk minden héten edzők által elkészített videóanyagokat, ezt össze sem lehet hasonlítani azzal a munkával, amit normális keretek között tudunk végezni. Kapjuk a játékosoktól visszajelzéseket, nagyon szeretnének már jönni edzeni, várjuk a lehetőséget, hogy végre tényleg eljöjjön a találkozás.

Mennyire elhivatottak a fiatalok, akár az iskolában, akár az akadémián?

A mi iskolánk elég sportos, a 800 fő háromnegyede biztosan mozog rendszeresen, szóval nem teljesen értek azzal egyet, hogy a mai fiatalok elhagyják magukat. Nyilván nem mindenki egyforma, ahogyan az akadémián is más és más mentalitással rendelkeznek a gyerekek. Akik egyénileg sokat tesznek hozzá, azok felkészültebbek, könnyebben veszik az akadályokat, hajtják magukat előre, mert motiválja őket, hogy profi focisták lehetnek.

A munkád hány százalékát teszi ki a mentális felkészítés? Akár a gimiben, akár a Fáy utcában.

Az időhiány miatt nyilván az iskolában kevesebb lehetőség van az egyéni beszélgetésekre, de van egy mentor programunk, ahol azokat a diákokat segítjük, akik kiemelkedő eredményekkel rendelkeznek. A Vasasban is van egy ilyen gyakorlat, a kiemelt program, mert akik egy kicsit többet tesznek bele a munkába, akik kiemelkednek, azok megérdemlik a további segítséget, akár plusz edzés formájában. Fontos az öltözői hangulat, megvannak a közös beszélgetések, de minden gyerek egy külön egyéniség, és az egyéniségekkel külön-külön kell foglalkozni. Így minden vezetőedző számára fontos, hogy egyénileg is beszélgessen a játékosokkal rendszeresen. Van, aki könnyebben megemészt egy kudarcot, van, aki a sikert is nehezebben, van, aki ha rossz jegyet kap, elhozza az edzésre, de más problémák is akadhatnak. Az edzőnek ismernie kell a játékosait ahhoz, hogy jó munkát tudjon végezni.

Miért pont a Kölcsey?

Ebbe a gimnáziumba jártam, innen felvételiztem a Testnevelési Egyetemre. Az egyetem alatt megmaradt a kapcsolatom a volt iskolámmal és testnevelő tanárommal, Somfai Csabával, a Tanár Úr neve sok élsportoló számára ismerősen csenghet. Amikor diplomáztam, éppen adódott egy álláslehetőség, és azt egyből el is fogadtam.

Szerencsés időzítés.

Igen. Érdekes viszont, hogy a Vasas előbb jött, mint a Kölcsey. 2006-ban kezdtem a Vasasban, az egyetemi évek alatt már itt dolgoztam, két évre rá kezdtem a suliban. Fontos volt, hogy mivel a VI. kerületben van a gimnázium, könnyen megközelíthető, így gyorsan ki tudok érni a pályára is. Nagyjából 10-15 perc alatt megteszem a távot. Mivel élsportolói osztály a miénk, az órarend összeállításban is nagyon konstruktív a gimnázium vezetése, nemcsak a gyerekek, hanem az én esetemben is.

Egyébként egy Angyalnak egyértelmű volt Angyalföld?

Nem feltétlenül, én a BVSC-ben nevelkedtem, egészen 17 éves koromig ott fociztam, akkor elég jó utánpótlása volt a klubnak. Később Dunakeszin játszottam egy rövid ideig, és akkor már tudtam, hogy a TF-re fogok felvételizni, és elég korán kitaláltam magamnak, hogy az edzősködés és a tanári pálya jól megférhet egymás mellett. Az egyetem alatt egy hathetes gyakorlatra küldtek minket – akik az edzőit is végezték párhuzamosan – a Vasasba, és a hat hét után itt is ragadtam.

Kinek köszönheted a hívást?

A TF és a Vasas kapcsolata akkor nagyon tartalmas és jó volt, a klub fiatal edzőket keresett, a TF pedig szívesen küldte tanítványait a pasaréti és a Fáy utcai Vasas-pályára szakmai gyakorlatra. Akkor még Pasarét és a Fáy utca együtt adta a Vasas utánpótlását, ma már a Fáy utcáé a főszerep.

Miért maradtál hűséges a Vasashoz?

Amikor pályakezdőként csatlakoztam a Siposné Lénárt Edit vezette szakmai stábhoz, egy nagyon befogadó edzői közösségbe kerültem, és ez kellett ahhoz, hogy jobb és felkészültebb edzővé váljak. Minden segítséget megkaptam, bármilyen kérdésemre szívesen válaszoltak. Ma már, kis korosztályos vezetőként egy-két szituációban ezt vissza is tudom adni, ugyanis a közeg nem változott. Ugyanolyan barátságos és családias a légkör, ahogyan a klub szlogenje is mondja. Ez tényleg így van, bátran merem állítani, az egyik legbarátságosabb, leginkább emberközpontú klub a Vasas. Fontos, hogy az ember jól érezze magát ott, ahol dolgozik, és este úgy menjen haza, hogy igen, a munkáját végezte, de egyben örömét is lelte benne. A Vasas nagyon elöl jár ebben, és hozzá kell tennem, a szülői közeg is barátságos és befogadó. Sosem kellett attól tartani, hogy bármilyen utánpótlás-mérkőzésen a Vasas-játékosokkal vagy a szülőkkel bármilyen probléma adódhat.

Pedig azt hallani, hogy a szülők utánpótlásmeccsen sok mindenre képesek…

Persze, sokszor nehéz a szülőkkel, hiszen mindenkinek a saját gyereke a legfontosabb, ez természetes. Egy edző, bármennyire próbál igazságos lenni és mindenkinek megfelelő játéklehetőséget biztosítani, ezt nem tudja megtenni, hiszen nem lehet mindenki egyszerre a pályán. Nyilván előfordult minimális konfliktushelyzet, de ha az ember kimegy egy Vasas utánpótlás-meccsre, a lelátón mindig barátságos hangulatot tapasztalhat. Mindenki szeret győzni, de nem történik dráma, ha nem nyer a csapat, úgy érzem, sosem volt probléma a szülők sportszerűségével. Mint pedagógus és mint edző is fontosnak tartom, hogy a közeg, ahol focizni tanulnak a gyerekek, ahol életüknek egy jelentős részét, konkrétan minden délutánjukat eltöltik, az vonzó legyen, és megegyezzen mindenkinek az értékrendjével.

Kezdetben ki segített a legtöbbet a stábból, ki tudnál-e valakit emelni?

Kiemelni nem tudnék. Nagyon erős szakmai stábba csatlakoztam be nagyon fiatalon, azóta sokan sok helyen dolgoznak vezető pozícióban. Nagyon sokáig pályaedzőként dolgoztam, nem úgy csöppentem bele, hogy rögtön kaptam egy csapatot. Így több évig tudtam az idősebb kollégáktól tanulni.

Melyik volt az első csapat, amelyik már a tiéd volt?

Alulról kezdtem, szerintem ez is előny. A 2006-os csapat volt az első saját csapatom vezetőedzőként, az U6-os korosztályban, később persze idősebbekkel is foglalkoztam. A leginkább azokat a játékosokat ismerem, akik most 14-15-16 évesek, és roppant kíváncsi vagyok, melyikük mutatkozhat be hamarosan a felnőttcsapatban.

UEFA A-licenszes edző vagy. Ez azért ad egy rangot, igaz?

2014-ben szereztem meg, és valóban nagy lépés volt ahhoz, hogy az ember egy kicsit feljebb lépjen a ranglétrán.

Mi az a plusz, amit ad az A-licensz?

Ugyan a képzés során sokat foglalkoztunk az utánpótlással, előkerültek korosztály-specifikus anyagok is, de itt már megjelenik a felnőttfutball, a felső korosztályok, a nagypályás játékrendszerek. Emellett több olyan dologgal is foglalkoztunk, ami a szakma mellett fontos: hogyan képviseljünk egy klubot a kamera előtt, hogyan nyilatkozzunk, hogyan tartsuk a kapcsolatot más sportvezetőkel vagy éppen a korosztályos válogatottak szakmai stábjával. A tananyag itt már eltolódik a nagypályás játékra, akiknek vannak a felnőttfutballban ambíciói, azok ezeket az ismereteket tudják hasznosítani.

Neked vannak?

Nyilván mindenki eljátszadozik a gondolattal, de én elég jól megtaláltam magam. Gyerekekkel foglalkozom egész nap, és úgy kerültem a kis korosztályos szekció élére itt a Vasasban, hogy ezekkel a korosztályokkal előtte 12 évig foglalkoztam. Most nagyobb a felelősségem, elég csak a létszámra gondolni, hiszen U6-tól U12-ig tartoznak hozzám a gyerekek, de úgy érzem, ez pont megfelelő számomra, megtaláltam magam. Szóval nem gondolkodom a felnőttfutball világában, jó helyen vagyok most. Egyébként 2017-ben a Budapesti Északi Tehetség Központ válogatott edzője voltam, ezt még Bernd Storck vezetése alatt az U12-es, U13-as és U14-es korosztálynak hirdették meg, a Vasas is ide tartozott. A legtehetségesebb 12-13-14 éves játékosok kaptak egy plusz edzést hetente, és bár ez a program már megszűnt, nekem sokat segített abban, hogy eldöntsem, mi is az én utam.

Adott egy lökést a pályán?

Igen, ráadásul abban az időszakban több minden jött egymás után, mintha beért volna a sok munka. Az említett válogatott munka mellett átvehettem a „Budapest legeredményesebb testnevelője” díjat, majd a kis korosztályos szekció vezetője lettem. Nagy megerősítést adtak ezek az évek.

Most az U12-es csapat vezetőedzője vagy, harmadik helyen állt a csapat a bajnokságban a kényszerszünet előtt. Milyen ez a társaság?

Sok tehetséges játékosunk van, akadnak kifejezetten ügyes és gyors játékosok, bízom benne, hogy sok örömük lesz még a labdarúgó pályán. Ez a kis korosztály teteje, azért esett erre a csapatra a választás, hogy első kézből lássam, kiket adunk fel a középső szekcióba. Az U13-as az első nagypályás korosztály, és hát az igazi futball mégiscsak nagypályán zajlik.

Mennyire befolyásolja az akadémia mindennapjait, hogy hogyan szerepel a klub felnőttcsapata? Most például az MLSZ döntése alapján nem juthat fel a csapat az NB I-be.

Azt hiszem, hogy az utánpótlás játékosok és az edzői stáb nevében is mondhatom, hogy nagyon szerettük volna, ha feljut a csapat az NB I-be, hiszen a mindenkori Vasasnak ott a helye. A tavaszi időszak megmutatta, hogy a mostani vezetés bízik a feljutásban, és nagyon bízik a fiatal játékosokban is. Nem élem meg drámaként a mostani helyzetet, és jó látni, hogy a vezetés sem ebből indult ki. Így még egy évünk van arra, hogy egy olyan csapat alakuljon ki, amelyik, ha feljut, megállja a helyét. Egy fiatalnak az NB II-ben könnyebb bemutatkoznia, mint az első osztályban, szóval abban bízhatunk, hogy a következő szezonban még többen kapják meg erre a lehetőséget. Reméljük, hogy mindannyian élnek is az eséllyel, és példát mutatnak a fiatalabb korosztály tehetségeinek, akik láthatják, munkával és alázattal igenis be lehet kerülni a nagycsapatba.

A jelek szerint hamarosan elkezdődhetnek az edzések. Milyen lesz az első, mit tervezel?

Még nem gondolkodtam ennyire előre, de az biztos, hogy nagyon várom, hogy találkozzak a játékosokkal. Ahogy egy csapat kiindul egy edzésre…, nos, az nagyon sokat jelent számomra. A gyerekek a legőszintébbek, az a mosoly, amit ők tudnak adni, feltölti az embert. Nagyon várom, hogy dübörögjenek az öltözőben, vagy ha nem ott, akkor a pálya mellett, és kérdezgessék: Peti bá, mikor kezdünk már? Ahogyan a gyerekek idősödnek, egyre komolyabbá válik a játék, de egyet sosem szabad elfelejteni: a lényeg, hogy mindig örömmel jöjjenek edzésre és örömmel fussanak ki a pályára.