Amikor egyeztettünk az interjúról, említetted, hogy folyamatosan dolgozol. Ez mit jelent a gyakorlatban?

A Vasasban nem állt meg az élet, több sportolónk is készül az olimpiai kvalifikációs versenyre, és a szigorú járványügyi szabályokat betartva mind a mai napig, gőzerővel folynak az edzések. Nagyon nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy mikor lesz az olimpiai kvalifikáció, de mi úgy készülünk, hogy ha azt mondják, holnap a ringbe kell szállni, a srácok teljes mellszélességgel és tökéletes állapotban tudják vállalni a megméretést. Három-öt fős csoportokban edzünk, külön bejárattal az öltözőbe, mindenre figyelünk. Amikor masszírozom a sportolókat, rajtunk kívül senki nem tartózkodhat az öltőzben, az edzők sem.

Milyen a hangulat?

Nyilván mindegyikünk hangulatára rányomja a bélyegét a bizonytalanság, nem látjuk még, mikor kerül az életünk újra egy normális kerékvágásba. De ebből a helyzetből erőt kell meríteni, és úgy érzem, most még inkább összekovácsolódhat a mi közösségünk is.

Mondhatjuk, hogy hazajársz a Vasasba?

Igen, mondhatjuk. Már csukott szemmel is odavisz az autóm.

Mióta is tart ez a munkakapcsolat a klub és közötted?

Maga a munkakapcsolat nem olyan régen kezdődött, hiszen 2018 óta vagyok a Vasas ökölvívó szakosztályának a masszőrje, ugyanakkor tavaly októberben volt húsz éve, hogy a Vasas kötelékébe tartozom, hiszen korábban ökölvívóként sportoltam a klubban.

Hogy kerültél ide?

Abszolút kedvtelésből kezdtem el az ökölvívást 23 évesen, mindig érdekelt, ki szerettem volna próbálni, mert egy szimpatikus sportág volt. Végül egy barátom által lementem egy-két edzésre, és mondjuk úgy, ott ragadtam. A mai napig keményen részt veszek az edzéseken, ha időm és a lehetőségeim megengedik. Az ökölvívás segít a mozgáskoordináció fejlesztésében, önbizalmat ad, elég korán megtetszett, igaz, ebben az is szerepet játszott, hogy akkoriban nagy vonzerőt jelentett, hogy a szakosztálynak nagyon neves versenyzői voltak, így Erdei Zsolt, Kótai Misi vagy Csonttörő Jani. Ez egy hozzám hasonló egyszerű műkedvelőnek is nagy motivációt jelentett.

Mit jelent az, hogy szimpatikus sportág? Konkrétan egymást veri két ember – mondja egy kívülálló.

Ha valaki csak a televízión keresztül figyeli az ökölvívást, tényleg csak ezt látja, két ember püföli egymást, fröcsög a vér, az izzadtság. Mégis azt mondom, hogy az ökölvívás az egyik legőszintébb sport, bár ezzel a véleménnyel más sportágak képviselői biztosan vitába szállnának. Amikor a szorítóban vagyunk, csak saját magunkra számíthatunk. Ha mondjuk a labdarúgásban ront a középhátvéd, még mindig ott a kapus. Itt nincs senki, csak te magad. Nagyon őszinte és nagyon férfias sport. A nagypapám ökölvívó volt, de nem ért el számottevő eredményeket, én pedig focistának készültem, de egy idő után alábbhagyott a lelkesedésem.

Gyerekként akkor elég izgő-mozgó emberke lehettél.

Igen, nagyon eleven kissrác voltam, hamar csínybe lehetett vinni. Érdekes viszont, hogy ahogy belekóstoltam az ökölvívásba, úgy higgadtam le folyamatosan. Megkomolyodtam és felnőtt férfivé váltam. Nagyon sokat köszönhetek az ökölvívásnak, mind a magánéletben, mind egyébként. Ez a sportág megtanít arra, hogyan kel felállni a padlóról.

Befogadó közösség volt akkoriban is a Vasas?

Igen, és ez a mai napig megmaradt.

Milyen volt az első edzésed?

Emlékszem, nagyon sokan voltunk. Az más világ volt – még ha nem is szeretek így fogalmazni – tömegek edzettek a Vasasban is, máshol is. Egy gombostűt nem lehetett leejteni a teremben, és arra is emlékszem, hogy borzasztóan ügyetlen voltam az első edzésen, sőt, zavarba is jöttem. De éreztem magamban egy olyan késztetést, hogy igenis idővel bebizonyítom, nem vagyok annyira ügyetlen. 2008-ban hagytam fel a versenyszerű ökölvívással, amire egyébként Bacskai Imi beszélt rá, neki különösen sokat köszönhetek.

A foci egyébként előtte mennyire ment jól?

Gyerekként serdülőválogatottságig vittem, amikor a Budapesti Volánban futballoztam. Aztán máshogy alakult az életem, jött a kamaszkor, ami eltérített a sporttól. Kerestem a helyemet a világban, elvégeztem az iskolát, és aztán az ökölvívásban találtam meg magam. A sportág közege kellett ahhoz is, hogy egy idő után világossá váljon, én masszőr szeretnék lenni.

Mikor derült ez ki?

2016-ban végeztem el a masszőriskolát. Előtte bevett gyakorlat volt, hogy masszőr tanoncok érkeztek a Vasasba az ökölvívókhoz, sőt, egy időben a sportolók is mentek a masszőriskolába alanynak. Én ezt folyamatosan láttam, figyelgettem, de eleinte még nem gondoltam arra, hogy azért, mert szívesen csinálnám. Egy idő után azonban nagyon elkezdett érdekelni, elkezdtem a masszőröket kérdezgetni, mit, miért, hogyan csinálnak. Sportolóként nagyon jól tudtam, hogy mennyire fontos a masszírozás, mennyit hozzá tud tenni a teljesítményhez. Rájöttem, hogy én ezzel akarok foglalkozni, és a legjobb szeretnék lenni a szakmában.

Hogy haladsz ezen az úton? Mármint, hogy a legjobb legyél.

Mindent megteszek. Az a hitvallásom, hogy ha az ember alázattal és tisztességgel, nagy elszántsággal dolgozik, akkor nincs lehetetlen, akkor mindent el tud érni az életben. Nagyon nagy hit kell, ami ebben segítsen.

Na és ismerned kell az emberi test minden porcikáját.

Persze, de az még kevés lenne, ha csak az anatómiát ismerném. Ha nincs meg a munka iránti alázat, tisztesség és elhivatottság, akkor az egész nem sokat ér. Nem is tekintem egyébként a masszőrszakmát munkának, sokkal inkább hivatásnak tartom.

Nyilván szerencsés a helyzeted, hiszen a sportág képviselőjeként pontosan tudod, mire van szüksége egy ökölvívónak.

Igen, ez előny, mint ahogyan az is, ha egy masszőr több sportágat is kipróbált.  Nem árt, ha az ember tisztában van azzal, mire van a legnagyobb szüksége a kliensének.

A birkózást is a Vasasban próbáltad ki?

Igen, korábban ugyebár a régi teremben közel voltunk egymáshoz a folyosón, nagyon sokszor jó pár csapattársammal együtt mentünk át hozzájuk. Eleinte kíváncsian néztük, mit csinálnak, és azt láttuk, hogy kőkemény munka folyt ott is. Belekóstoltuk, jól ismertük az edzőket is, és ez a kapcsolat a mai napig fennáll, jóban vagyunk velük, a versenyzőkkel is. Úgy gondolom, törekedni kell arra – a Vasasban is –, hogy a sportolók ismerjék egymást, és adott esetben ki is próbálják a másik sportágát. Nem egyszer jöttek le hozzánk labdarúgók, és edzettek a ringben. Sőt, ha én edzősködéssel foglalkoznék, kifejezetten javasolnám is az ökölvívást, a rendszeres bokszedzést, hiszen nagy önbizalmat és magabiztosságot ad, amit lehet a saját sportágban is kamatoztatni. De ez fordítva is igaz, az ökölvívóknak is érdemes más sportágakat megismerni, akár a birkózást is, hiszen az ottani tapasztalatok a ringben nagyon is kifizetődhetnek.

Hogy látod, mit gondolnak rólad a versenyzők?

Erre élből felelhetném, hogy ezt tőlük kell megkérdezni, mindenesetre én úgy érzem, maximálisan elégedettek a munkámmal.

Ez egy bizalmi állás, igaz?

Azt mondják, hogy egy masszőr egyben pszichológus is, és igen, fontos, hogy a sportolók lelkét is kell ápolni. Egy sikeres vagy egy sikertelenebb verseny után a masszőrpad nagy titkok tudója, és örömök, bánatok megosztója. Összetett a mi munkánk, aminek legalább akkora részét kiteszi a sportolóval való beszélgetés, mint maga a fizikai tevékenység, a masszírozás. Én is igyekszem inspirálni, motiválni a versenyzőket, akár a saját életemből felhozott példákkal, de egy masszőrnek azt is meg kell érezni, hogy mikor nem szeretne a kliens beszélgetni, és mikor nem szeretné megosztani a bánatát vagy örömét. Olyankor hallgatni kell, fontos ezekre ráérezni.

Élvezed a munkának ezen részét is?

Igen, nagyon.

Gondolom, a viszony baráti a versenyzőkkel.

Természetesen. Akivel kapcsolatba kerültem, azokkal jó a kapcsolatom, szerintem nem is lehet ezt máshogy csinálni. Ha két ember nem tud egymásra hangolódni, akkor nem tudsz olyan munkát végezni, amit eltervezel. Az én srácaim között szerencsére ilyen nincsen.

Kivel vagy a legjobb viszonyban?

Húsz év sok idő, el is röppent igazából, és nem akarok senkit sem kiemelni, hiszen – én úgy érzem – mindenkivel jó kapcsolatot ápolok. Nagyon hálás vagyok az edzőknek, vezetőknek és jó néhány versenyzőnek, akik segítettek elsajátítani az ökölvívás alapjait. A korábbi sikeres ökölvívókkal is megmaradt a jó viszony, még akkor is, ha mindenkinek más irányba haladt az élete, így elkerülhetetlen, hogy napi szinten már nem tartjuk a kapcsolatot. Húsz év sok idő ahhoz, hogy ne lehetett volna olyan, aki kilógott volna a sorból, de tényleg nem volt. A kötelékek megmaradnak, megbecsüljük egymást.

Utazgatsz is a versenyzőkkel?

Ha az időm és a lehetőségek engedik, akkor igen, de nem előírás számomra. A nagyobb hazai versenyeken, az országos bajnokságon, vagy éppen a Bocskain igyekszem ott lenni. De ha a munkámra tekintek, azt vallom, a rendszeresség a fontos, ha év közben a versenyző hetente le van kőkeményen masszírozva, az sokkal többet ér, mint egy adott versenyen egy átsimítás. Sőt, verseny előtt nem is szabad már nagyon belenyúlni az izmokba, nem szerencsés.

Kiben látod a legnagyobb potenciált a Vasas versenyzői közül?

Biztos vagyok benne, hogy Fodor Milán megszerzi majd az olimpiai kvalifikációt. Ehhez Londonban is közel volt, de félbeszakadt a torna. Többen is kérdezgették tőlem az országos bajnokságon, ahol nem sikerült neki a döntő, mi történt. Én úgy érzem, nem becsülte le az ellenfelét Milán, de van olyan a sportban, hogy akad egy nap, amikor semmi sem jön össze, függetlenül attól, hogy 100-ból 99-szer összejön. Ezután láttam Milán elszántságát, a profi hozzáállását, azt, hogy nem kesergett és nagyon profin beleállt a munkába. Ezek alapján is gondolom azt, megszerzi majd a kvótát, de bízunk a további válogatott versenyzőnkben is.

Azt hallottam, bájos kislányod „hercegnőként” szokott megjelenni az ökölvívó versenyeken. Mit kell róla tudni?

Krisztikém két és féléves volt nemrég, és valóban egy nagy örökmozgó, szeret szerepelni, a középpontban lenni. Teljes mértékben arra neveljük, hogy a lehető legtöbbet mozogjon, négy hónapos kora óta úszik, sajnos, most ezek az oktatások is szünetelnek. Egy biztos, nem szeretném, hogy a küzdősportokhoz közel kerüljön. Édesanyja jelenleg gyesen van, így az ő kezében összpontosul inkább a gyermeknevelés, a nap 24 órájában ő tud mellette lenni, nekem a munka miatt kevesebb idő adatik meg erre. Szerencsére a lakásunk környékén van egy kis zöldövezeti rész, ott próbáljuk a mozgásigényeit kielégíteni.

Különleges a neved, könnyen lehet, hogy valaki nem is így ismer.

Esch Gábor az eredeti nevem, de valóban, engem mindenki Schmeichelnek vagy Schmeichinek ismer.

Miért pont a korábbi legendás kapusról kaptad a beceneved?

Rám ragasztották, Schmeichel is szőke, rövid hajú és nagydarab fickó volt, akárcsak én. Na meg én is ügyesen védtem. Most, hogy beszélgetünk, be is ugrott: 1990-ben rendezték meg az I. vagy II. Farkas János Emléktornát – de ezt meg ne írd – nem akarok vele dicsekedni…

… dehogynem, ezt kell csak igazán megírni.

... szóval a Fradi, az Újpest, a Vasas, a Honvéd és a Budapesti Volán indult el rajta, tök utolsók lettünk, de én lettem a torna legjobb kapusa. A legjobb mezőnyjátékos pedig Lisztes Krisztián. A mai napig őrzöm az erről szóló újságcikket, nagyon nagy élmény volt.

Követed a focit?

Természetesen, nagyon szeretem. A Vasasban egyébként mindenki tudja, hogy Fradi-szurkoló vagyok, az elnök úrral is beszélgettem erről, nem tagadom. De az is tény, sosem gondoltam volna, hogy miután idekerültem, hogy bokszoljak, ennyire meg fogom szeretni ezt a klubot. A fél szívem a Ferencvárosé, a másik fele a Vasasé – és ezt a Fradinál is tudják. Szurkolok, hogy a Vasas feljusson az első osztályba, egy ilyen szép stadion NB I-es csapatot érdemel.