Kétszeres olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron korábban már elmondta véleményét a jelenlegi, páratlan helyzetről, és hasonlóan tett másik olimpiai bajnok klasszisunk, Szász-Kovács Emese is. Most férfi párbajtőrözőinket, valamint az olimpiai részvétel küszöbére érő Katona Renáta kardvívót kérdeztük arról, hogy telnek a napjaik ebben az új helyzetben.

Koch Máté áll a magyar ranglistán a legelőkelőbb pozícióban jelenleg a Vasas versenyzői közül, az 5. helyen. Azt mondja, mivel nagy a mozgásigénye, különösen rosszul érinti a bezártság, de alapvetően szerencsés, hiszen a családjával lehet a mindennapokban.

„A budapesti Grand Prix volt az utolsó versenyem március 6-án, nem sikerült egyébként jól. Azóta is gondolkodom rajta, hogy miért nem, talán megint a hazai pálya miatt akartam jobban bizonyítani. Nem éreztem rossz formában magam, hiszen előtte három világkupán is főtáblás voltam. A verseny után aztán szépen jöttek sorban a hírek, először a keretedzések maradtak el, de Péter bával még egy ideig iskoláztunk. Utána már a Vasasban sem lehetett edzeni, így igazából azóta senkivel sem vívtam.

Nehezen viselem, mert én mindig is örökmozgó voltam, lételemem a mozgás, a vívás. Nem jön be ez a karantén életmód, a barátaim is nagyon hiányoznak, társasági ember vagyok. Azért kaptunk itthonra edzéstervet, ezeket elvégzem, de azért egy teljes felkészültség maximum 30 százalékát jelenti, ha ezt teljesítjük. A vívás, a gyakorlás a lényeg, jobb híján tesómmal szoktam kicsit gyakorolgatni itthon, ő is vív.

Meg hát filmezek, videochatelek a barátaimmal, annyiban szerencsés vagyok, hogy nem vagyok itthon egyedül, a családommal élek. Az olimpia elhalasztása valószínű egy jó döntés, hiszen az első a sportolók és a résztvevők egészsége. Ez nem biztos, hogy vigasztalja azokat, akik már kijutottak, bele sem merek gondolni, milyen érzés lehet nekik. Nekem is vannak ismerőseim, akik nehezen viselik, például Marosi Ádám barátomat említhetném, aki elmondta, hogy nagyon megviseli ez a mostani helyzet. De ebből is előnyt kell kovácsolni, talán nekem, nekünk ez egy nagyobb esélyt jelenthet a csapatba kerülésre, ha majd elkezdődnek a versenyek. Meglátjuk.”

Nagy Dávid – a magyar ranglistán jelenleg a 8. helyen áll – szerint a legfontosabb most azt, hogy mindenki alkalmazkodjon a jelenlegi helyzethez.

„Nagyon hirtelen szakadt meg a szezon, és az utolsó kvalifikációs világkupa maradt el nemzetközi szinten, de mivel az olimpiát is elhalasztották, lesz majd idő bepótolni azt. Ez egy új helyzet, amire senki sem számított, alkalmazkodnunk kell hozzá. Itthon a fizikai edzéseket elvégzem, ez a legtöbb, amit jelenleg tehetek. Kiss Áron erőnléti edzőnktől megkaptuk az edzéstervet, illetve létrehoztunk egy Facebook-csoportot is, ott kommunikálunk egymással. A Vasasból hoztam haza ezt-azt, így például gumikötelet, ezek is segítenek, de jobbára nyújtó, mobilizáló edzéseket végzek, és vannak köredzés-gyakorlatok is.

Egyelőre jól viseljük itthon a helyzetet, testvéreimmel és édesanyámmal úgymond nem nőttünk egymás nyakára. Van egy erkély, oda kimerészkedem, de egyébként igyekszem minél kevesebb emberrel érintkezni. Jól viseljük a helyzetet, a videójátékon sem veszek össze a testvéreimmel, szóval egyelőre minden rendben van.

Az olimpia elhalasztása saját szempontomból talán egy előny lehet, hiszen jövőre több időm lehet arra, hogy megmutassam, igenis lehet rám számítani és a csapatban a helyem. Jelenleg nem vagyok benne, de ha kijutunk az olimpiára, akkor élesedhet a verseny a válogatottba kerüléséért, így nagyobbak lehetnek az esélyeim, mint ahogyan másoknak is egyébként. De erről igazából csak akkor van értelme beszélni, ha újra elkezdhetünk versenyezni, edzeni, mindannyian reméljük, hogy minél hamarabb.”  

Bányai Zsombor – aki tájrendező és kertépítő mérnökként végzett – vidéken, a Balatonnál vészeli át ezt az időszakot, és amondó, fordítsuk minél inkább pihenésre ezeket a heteket, ha megtehetjük.

„A Buenos Aires-i világkupára készültünk az első intézkedések előtt, de akkor már arról is szó volt, hogy nem ott rendezik a versenyt. Aztán fokozódtak a dolgok, ráadásul én az utolsó keretedzéseken nem voltam ott, mert azon a héten elkaptam egy kisebb náthát. Amikor szerdán mentem volna megint, már szóltak, hogy nem lesz több edzés, és aztán a Vasas is bejelentette, hogy nincsenek foglalkozások.

Mi, sportolók, különösen fiatalon, erőnk teljében szerencsésebb helyzetben vagyunk, ránk talán nem jelent nagy veszélyt ez a vírus, és a munkánkat sem veszítjük el feltehetően, mint ahogyan sajnos sokakkal ez előfordulhat. Én egyébként a Balatonnál, Siófokon töltöm az időt, jobbára kertészkedéssel, nem unatkozom. Képzem magam tovább, teszek-veszek a kertben, elfoglalom magamat.

Én inkább pihenek, mint edzek, úgy érzem, olyan sokára lesznek versenyek, hogy inkább úgy fogom fel ezt a mostani időszakot, mint egy hosszabb szabadságot. Ez nem jelenti azt, hogy nem mozgok, hiszen túrázok, bringázom vagy futok, de a kondizásra most nem fektettem nagy hangsúlyt. Az olimpiát is elhalasztották, jövőre rendezik, a versenyek optimális esetben – szerintem – szeptemberben kezdődhetnek újra.”

Katona Renáta fejezte be a legsikeresebben a veszélyhelyzet kihirdetése előtti napokban zajló világkupa-hétvégét, hiszen harmadik lett a kardcsapattal Athénban. Mindez azt jelenti, hogy az utolsó vk-forduló előtt gyakorlatilag egy apró karnyújtásnyira van társaival az olimpiai részvétel kivívásától. Hogy azt az utolsó lépést mikor teheti meg, még nem tudhatjuk, azt viszont igen, hogy Tokió csak 2021 nyarán várhatja a XXXII. Nyári Olimpiai Játékok résztvevőit.

„Ahogy hazatértünk a március elejei világkupáról, jött az e-mail és a két hét karantén, nem mehettünk sehová. Aztán ezt még két héttel meghosszabbították, így azóta is itthon vagyok, a családdal. Iskolába járok, zajlik a távoktatás, jobbára ezzel telnek a napok, és filmet, sorozatokat nézek, bepótolom a lemaradásokat. Vannak fizikai edzések, amiket végzek, folyamatosan tartom a kapcsolatot az edzőmmel, az edzőtársakkal, a válogatott csapattársakkal és nyilván a barátokkal. Nyilván ezeknek az itthoni edzéseknek a hatása nem olyan, mintha az edzőteremben végeznénk, ahol ott vannak a többiek, ahol hajtanak az edzők, és van egyfajta nagyobb kényszer.

Számítottam rá, hogy elhalasztják az olimpiát, ez már jó ideje benne volt a levegőben, de szorítottam, hogy valahogy mégse történjen így. Ez lenne életem első olimpiája, amiről gyerekkorom óta vágytam, és amire az utolsó négy évben dolgoztam. De el kell fogadnunk, és talán még ebben az előttünk álló egy évben még inkább össze tud csiszolódni a csapat, és akár a javunkra is válhat a halasztás.”