Dobos Sándor, 2020.03.02. | Jégkorong

A Vasas SC ötödik alkalommal képviseltette magát a világ legnagyobb utánpótlás tornáján Québecben. A gyerekek rengeteg élményhez jutottak a pályán és azon kívül is.

Immár hagyományosan utazott Kanadába – tíz napra – a Vasas SC küldöttsége a világ legnagyobb utánpótlás eseményére, amelyet ebben az évben 61. alkalommal rendeztek meg Québecben. Ezúttal a 2007 és 2008-as születésű játékosok közül vettek részt tizenhatan a tornán, a B-minősítésű csapatok között.  

„Jól sikerült idén is számunkra a torna, sőt, jobban, mint legutóbb, hiszen a nem hivatalos összesítés szerint – rosszabb gólarányunkkal – a 7. helyen végeztünk – számolt be Hoffmann Attila edző, aki ezúttal is a főszervezője volt az utazásnak. – Előzetesen az volt a tervünk, szakmai célkitűzésünk, hogy legalább egy tornamérkőzést nyerjünk, hogy még egyszer játszhassunk a nagycsarnokban, ami önmagában nagy élmény minden gyermek számára. Ez végül összejött, sőt, még egy meccset nyertünk, azaz még túl is teljesítettük az elvárásokat. Összesen egyébként nyolc találkozót játszottunk az edzőmérkőzéseket is beleszámítva, a mérleg 5 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség, azt hiszem, ez nem rossz arány. Az élmények is sorra érték a gyerekeket, elég csak az ottawai NHL-mérkőzésre gondolni, először jutottunk el NHL-mérkőzésre, mióta Kanadába járunk. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az ottani magyar nagykövetnek, nagykövetségnek, a segítségükkel tudtunk szurkolni a lelátón. Érdekesség, hogy még egy korongot is sikerült elkapnia az egyik játékosunknak, minden szempontból élveztük a meccset.”

Ez a mérkőzés egyébként az Ottawa Senators –Montreal Canadiens találkozó volt, a küldöttségünket pedig aznap vendégül látta egy ebédre és egy jó hangulatú beszélgetésre a magyar nagykövetség a kanadai fővárosban. A korongelkapó pedig nem más, mint Kiss Patrik volt, aki a Somang Hockey fejlesztőtáborában tölthet el még pár hetet a mostani túrát követően.

„A kezdeti napokban még kicsit nehezebben viselte az egyedüllétet Patrik, de most már felvette a ritmust, beállt a napi rutin, a helyi iskolába is jár már, valamint az edzésekre. A Somang Hockey-val évek óta tart a jó kapcsolat, egy másik játékosunk, Károly Róbert Nikolász éppen most tért haza több hónap után, és mondhatom, hogy már most látszik rajta, hogy rengeteget fejlődött és változott, az előnyére. U18-as csapatunknak nagy hasznára lehet az elkövetkezendő időszakban” – tette hozzá Hoffmann Attila.

A Vasas küldöttségében most is voltak „vendégjátékosok”, így például négyen Győrből érkeztek, a srácok és szüleik is nagyon hálásak voltak a lehetőségért, néhány fotó tőlük származik galériánkban.


A Vasas SC kerete a québeci tornán:

Drexler Hugó, Hajas Bence, Kálmán Vilmos, Chlepkó Ágoston, Gbilimou Márk, Buczkó Zalán, Pusztai Barnabás, Pőcze András, Wunder Bendegúz, Horváth Benedek, Angyaláti Ábel, Rápolthi Kende, Oravecz Marcell, Trajcsik Dávid, Kiss Patrik, Papp Zsolt.

Edzők: Hoffmann Attila, Jókai Gábor

A Vasas csapatának mérkőzései:

Vasas–Charlevoix Rorquals 4-3
Vasas–Megevé 3-0 (tornamérkőzés)
Vasas–Jr. Golden Knights 0-2
Vasas–Swendon Pumas 2-1 - hosszabbítás után (tornamérkőzés)
Vasas–Veneto 2-2
Vasas–Australia Ice Crocs 11-1
Vasas–Montmagny Aliés 2-8 (tornamérkőzés)
Somang Montreal–Vasas 3-8


Hirdetések