Dobos Sándor, 2020.02.25. | Curling

A legutóbb a világbajnokságon 5. helyet szerző Vasas Mix most meg kellett, hogy elégedjen a bajnoki bronzéremmel.

A Szekeres Ildikó, Dencső Blanka, Nagy György, Szabó Gergely összeállítású csapatunk tavaly megnyerte az ob-t, ezzel részt vehetett a skóciai világbajnokságon, ahol minden idők legjobb vb-szereplését érte el az 5. hellyel. A mostani országos bajnokság tétje az (is) volt, hogy ki képviselheti a magyar színeket a következő vb-n. Nos, a két hétvégén át tartó verseny végén a Ferencváros első számú csapata örülhetett.

Dencső Blankát, szakosztályunk vezetőjét, a csapat tagját kérdeztük az idei bajnokságról:

„Címvédőként indultunk neki a bajnokságnak. A világbajnokság óta nem edzettünk együtt, de már az első meccsen ugyanaz az összhang megvolt a csapatban, mint pár hónappal előtte. Az idei ob-ra a tavalyihoz képest kétszer annyi csapat nevezett, mind tele kiváló játékosokkal, így tudtuk, hogy nagyon jó színvonalú, szoros meccseket fogunk játszani. Veretlenül abszolváltuk az alapszakaszt, bár a csúcsforma még ekkor elmaradt. Az elődöntőben azonban egy azt mutató ellenfelet kaptunk, akik nagyon pontos játékkal felülkerekedtek rajtunk, és bejutottak a döntőbe. A bronzmeccsen már egy felszabadultabb és pontos játékot bemutató csapatként tudtunk játszani, ennek örülhettünk. Bár a vb-szereplés így elmaradt, de örülünk a bronzéremnek, hiszen egy nagyon színvonalas ob-n szerezhettük meg azt. Sok sikert kívánunk a vb-n az FTC Hammer Time csapatának.”


Dencső Blanka, Szekeres Ildikó, Szabó Gergely, Nagy György


Vegyes csapat országos bajnokság:

Az alapszakasz végeredménye:
1. Vasas Mix 12 pont
2. FTC Hammer Time 10 pont
3. Machevistóf 6 pont
4. Team Kalocsay 6 pont
5. FTC Fradi Mix 4 pont
6. FTC Osuma Mixed 2 pont
7. SSC Mix 2 pont

Az elődöntőben:
Vasas Mix-Team Kalocsay 4-8
FTC Hammer Time-Machevistóf 8-4

A bronzmérkőzésen:
Vasas Mix-Machevistóf 7-2

Döntő:
Team Kalocsay-FTC Hammer Time 2-7


Hirdetések