Jenkei Dániel, 2020.02.21. | Tenisz

A Vasas Körmöczy Akadémia hagyományteremtő rendezvényt tartott a múlt hétvégén a Folyondár utcában.

Nyílt napot és háziverseny rendezett a Vasas tenisz szakosztálya múlt vasárnap, és ez alkalomból szépen be is népesült a Folyondár utca a jelenlegi és leendő piros-kék teniszpalántáktól.

A nagyobbak hét kategóriában háziversenyen mérhették össze tudásukat, amelyen körmérkőzéseket játszottak, és mindenki oklevéllel, kupával és éremmel gazdagodott.

A kezdők és a Vasashoz újonnan csatlakozni vágyók pedig a nyílt nap keretében játékos, teniszspecifikus vetélkedőn és sorversenyen vettek részt.
 

Fonó László, a Vasas Körmöczy Akadémia egyik vezetőedzője így nyilatkozott honlapunknak az eseményről:

- Nagyon jól sikerült ez a vasárnap, és szeretnénk, ha ez hagyománnyá válna, tavasszal ismét fogunk hasonló rendezvényt szervezni. Jelenleg 110-120 gyerek teniszezik nálunk összesen a mindennapokban, és mindent megteszünk, hogy megtartsuk őket, de van még további kapacitásunk is, így szeretnénk, ha ez a szám a következő időszakban elérné a 150-et. A mostani alkalmon a tanfolyami csoportokból a haladók ki tudták magukat próbálni a háziversenyen, a többiek pedig Grécs Attila vezetésével játékos formában ismerhették meg a sportág alapjait. Egyébként a tanfolyami csoportokkal párhuzamosan a versenyzői csapatunk is szépen fejlődik, a közelmúltban csatlakozott hozzánk a 2005-ös korosztályból a többszörös magyar bajnok Mészáros Patrik, illetve ugyanebből az évjáratból Pálfi Zoltán és Liszka Márton is. A család az első szlogen jegyében szeretnénk tényleges otthont kínálni a versenyzőknek, akik számára a Folyondár utcában minden adott szakmailag, hogy fejlődhessenek.


Hirdetések