A Vasas SC birkózó szakosztályának két emblematikus figurája – mármint többek mellett persze – Fábián János és Baranovszky Lajos, akik társadalmi munkában edzősödnek a Fáy utcában sok-sok éve. Eszük ágában sincs elmenni ebből a műhelyből, ahová lényegében feltöltődni járnak, no és persze azért, hogy a gyerekeket szeretett sportáguk mellett tartsák.

Összeköti őket Fodor György személye, mindkettejüket ő nyaggatta, hogy ne csak „nézelődjenek”, hanem tevékeny részt is vállaljanak az utánpótlás-nevelésben. Évtizedek óta a Vasas család tagjai, és ezen nem is kívánnak változtatni.

De hogyan indult ez a kapcsolat?

A KEZDETEK

Baranovszky Lajos:

„Az a helyzet, hogy én itt, a Vasasban kezdtem el birkózni, 14 éves koromban, és a kezdetet még a Koltói Anna utca jelentette. Igazából nekem az egészségemet jelenti a birkózás, hiszen egy betegség miatt fel voltam mentve tornából nyolcadikig. Aztán elkezdtem birkózni (voltak ebből viták is), versenyeztem is, egészen a felnőttig, ott már azért nem próbálkoztam. Pár év kimaradt, de tartottam a kapcsolatot többekkel, így Fodor Gyuri barátommal, és aztán miután egy másik barátom fia itt kezdett el birkózni 1985-86 táján, úgy gondoltam, lenézek ismét, mi a helyzet a klubban. Akkor még a régi teremben folytak az edzések egyébként, és Gyuri, meg szegény Franyó (a nemrégiben elhunyt Kaló Ferenc – a szerk.) elkaptak, hogy ne üljek már csak a padon, így nem veszik a hasznomat. Megbeszéltük, hogy a következő alkalommal már edzést tartani jövök ide.

Eleinte nem volt csoportom, aztán Gáspár Ferenc a szakosztályhoz került és elindította az úgynevezett Birkózó ABC-kezdeményezést itt a Vasasban, aminek köszönhetően Fodor Gyuri nagyon rövid idő alatt nagyon sok gyereket összegyűjtött. Lett saját csoportunk, majdnem harminc fővel, majd aztán még egy, beindult a gépezet, és azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal itt vagyok.”

Lajos bácsi – merthogy ez hangzik fel legtöbbször a csarnokban – emlékeztetett arra, hogy objektív okai is voltak annak, hogy a Fáy utcában „ragadt”.

„Főállású dolgozója voltam öt évig a Vasas Sport Clubnak, és gyakorlatilag itt éltem a pályán. Először gépjármű ügyintézőként dolgoztam, aztán én vezettem az egyik buszt, majd később már az egyik személyautót is, olyan mindenes féleség voltam. Volt ugyan Újpesten lakásom, de itt laktam a gondnoki házban, amiben szerepe volt annak is, hogy a barátnőm is a Vasasban dolgozott, na meg annak is, hogy túl sokszor törtek be az üres gondnoki lakásba, szinte kérték, hogy költözzek be. Aztán jött a rendszerváltás, egyre kevesebb pénz jutott a sportba, megszűnt az állásom. Visszamentem dolgozni a BKV-hoz, ahol lehúztam 15 évet. Most már nyugdíjas vagyok, de két munkahelyem is van, kevesebb a szabadidő is, de a birkózás az életem része, meg sem fordult a fejemben, hogy valamiért itt hagyjam. Valahová kell tartozni, mert ha nincs sehová, megette a fene az egészet.”

Fábián János:

„Én Vasas-tagozatos általános iskolába jártam a II. kerületben, ami azt jelentette, hogy kötelező volt a Vasasban sportolni. Én viszont renitens voltam, mert öttusáztam, a klubnak pedig nem volt öttusa szakosztálya, így a KSI-ben sportoltam. Egy sérülés után abba kellett hagynom, és igen erős testnevelői nyomásra Vasas-szakosztályt kellett választanom. Apám azt mondta, gyenge vagyok, erősödnöm kéne, menjek birkózni. Semmit nem tudtam a sportágról, de 1980-ban, 13 évesen elkezdtem. Megtetszett, amiben szerepe volt annak is, hogy jó volt a társaság, edzőim pedig Dina Károly és Kunszt Lajos voltak, akik nagy létszámú, jó csoportot hoztak össze. Egészen a katonaságig a Vasasban birkóztam.”

Ekkor jött egy váltás Fábián János számára.

„A katonaság alatt a Honvédba vonultam be, ahol elkezdtem a TF-en a szakedzőit is, mellette edzőként foglalkoztattak, Varga György mellett dolgoztam egy kihelyezett szakosztályban, Rákoskeresztúron. Miután leszereltem, osztálytársam, Fodor György hívott, hogy szükség van rám a Vasasban, mert megjött Gáspár Ferenc és elkezdik a szakosztály megreformálását. Nagy tervek voltak, kaptam egy úttörő B-csapatot, 13-14 éves gyerekeket és én is kaptam egy Birkózó ABC-csoportot, 8-9-10 éves gyerekekkel. Ez a főállású munka három évig, 88-tól 90-ig, a rendszerváltásig tartott, akkor megszűnt az állásom, így elmentem testnevelő tanárnak.

A szakosztállyal nem szakadt meg teljesen a kapcsolat, de sokkal lazább lett. A gyökeres fordulat akkor következett be, amikor az akkor 8 éves Andris fiamat 2013-ban ide hoztam le birkózni. Mivel nem tartom szerencsésnek, ha egy apa egyszerre edző is, Fodor Györgynek elmondtam, beadom hozzád Fábián Andrást, de nem kívánok átöltözni. Ő erre azt mondta a maga stílusában: a szakosztály nincs abban a helyzetben, hogy megengedhesse magának, hogy egy Vasas-kötődésű, -érzelmű szakedző (!) a padon üljön. Azonnal adott egy sípot, egy pólót, és már tarthattam is a bemelegítést. Egymásra kacsintottunk, és elkezdődött ez az új történet.

Ennek hat éve, és annyira a csoport mellett ragadtam, hogy hetente három-négy alkalommal megjelenek, versenyekre, edzőtáborokra járok. Főleg a hibajavítást, a versenyek figyelését érzem magaménak, talán kicsit higgadtabban tudok segíteni, más szemmel hozzászólni a gyerekeknek. De ha tudok, akkor a szőnyegpakolásban segítek, a rakodásban, külföldön a tolmácsolásban. Ez a csapat fantasztikus edzőkkel bír, és annyira jó társaság, hogy képtelen vagyok itthagyni. Amíg Andris birkózik, addig én is itt leszek, csinálom szívvel-lélekkel.”

A MEGTARTÓ ERŐ

Az rendben van, hogy az ember szereti a Vasast, vagy szereti a birkózást, de mi az, ami valójában a Fáy utcában tartja főszereplőinket, akik társadalmi munkában, időt, energiát nem sajnálva segítik a szakosztályt.

Baranovszky Lajos:

„Nemcsak egy korosztályra vagy csoportra igaz az, hogy ez egy nagyszerű közösség, hanem az egész szakosztályra. Az edzőkkel baráti viszonyban vagyunk, olyannyira, hogy szinte nincs olyan nap, ami úgy érne véget, hogy az edzés után mindenki azonnal hazamegy. Senki nem rohan, még egy, másfél órát beszélgetünk, megvitatjuk, átbeszéljük a problémákat. Mindenki a maga módján próbál segíteni a másikon, ha valami baj, akár magánéleti probléma adódik. Nem is kell mondani, kérdezni semmit, látjuk a másikon, ha valami nincs rendben, Gyurival 55 éve ismerjük egymást, elég egy tekintet. Megfordultam már pár helyen az életben, de ez az otthonom, és ezt nem kell, nem is lehet megfizetni. Akármilyen zűrös napom volt, ide lejövök, és tíz perc múlva a szőnyegen vagyok, onnantól pedig mindent kizárok és csak a birkózással foglalkozom, meg a gyerekekkel. Mindig picikkel foglalkoztam, akik az elején még bizonytalanok, aztán látni azt, ahogy elkezdenek nyeregetni, fantasztikus érzés. Jönnek a le a szőnyegről: „Lajos bácsi, nyertem!” Kell ennél több? Meglátszik az eredményeken is, hogy ez egy jó közösség, a serdülők például csapatbajnokságot nyertek legutóbb, nem véletlen. Az edzéseken kívül is összejárnak, baráti viszony alakult ki hat-nyolc gyerek között, nagyon kötődnek egymáshoz, kiteszik a szívüket, lelküket a másikért. Úgy látom, egy csomó klubban, amelyek akár nagyobb létszámmal vagy komolyabb anyagi háttérrel rendelkeznek, ez nincs meg.”

Fábián János:

„Ha megcsapolnak, nekem a vérem is piros-kék, és nálam még létezik a klubhűség. Ahogyan Fodor Gyuriban is, aki Csepelen lakik, ott ajánlottak neki munkát, de inkább átutazza a várost napi kétszer, hogy itt nevelje a gyerekeket, a Vasasban. Ha Andrist nem hozom el, vélhetően nem töltök itt ennyi időt, de a kapcsolat akkor sem szakadt volna meg. A pasaréti Vasas-pályától 300 méterre lakom, de nem fordult meg a fejemben, hogy vívni vagy atletizálni vigyem a fiamat, függetlenül attól, hogy semmi bajom ezekkel a sportágakkal. De a birkózástól kaptam a jó élményeimet, a barátokat.”

A BIRKÓZÁS LÉNYEGE

Azt mondják, mindenkinek ajánlják a sportágat, mert ugyan sokan előítélettel vannak irányában, és kemény sportágnak tartják, sok mindenre megtanít.

„Ez egy egész testet megmozgató sport, ahol egyedül vagy, nincs eszköz a kezedben, csak magadra, a saját képességeidre, erődre, ügyességedre, taktikai gondolkodásodra számíthatsz. Itt nincs, aki kisegít egy jó passzal, és az sem számít, ha a legmenőbb cipőben jársz. A birkózás kitartást, fegyelmet, önbecsülést ad, ahol nagyon kell melózni, ha az ember jól akar teljesíteni. De ez így igazságos. Ha hibázol, rögtön megérzed a következményét. Ha a fociban elveszted a labdát, lehet, hogy valaki más visszaszerzi, itt viszont, ha elmélázol, rögtön a hátadon vagy. Ahogyan a vereség és a győzelem is sokkal jobban ki van hangsúlyozva. Ha egy úszó beér hatodikként, megjelenik az időeredménye, és nagyjából véget ér a történet, csendben. A birkózásban igazából fizikai megaláztatás történik, fekszel a hátadon, a bíró fütyül, a szőnyegre csap, a közönség tapsol, az egyiknek felemelik a kezét. Mégis, ennek a nevelő, személyiségfejlesztő hatása nagyon hatékony” – fogalmaznak a szakosztály „mindenesei”.

Egyetértenek abban is, hogy a birkózás minden testalkatú gyerek számára ideális sport, egy „nagyobb darab” fiú vagy lány is lehet értékes tagja egy csapatnak. Őket az iskolában talán megmosolyogják, itt viszont sikerélmények érhetik. Nem egyszer fordult elő, hogy az évek során valaki olyan fazonra tett szert, hogy később rá sem ismertek. De ugyanez a helyzet a szerényebb, csendesebb gyerekekkel is, belőlük is lehet jó birkózó. Ehhez persze elhivatottság kell, akaraterő, ami az évek alatt fejlődik – éppen ezért nem lehet megmondani az elején senkiről sem, hogy nagy tehetség.

MIKOR JÓ EGY EDZÉS?

Kérdés, mikor érzik legjobban magukat riportunk főszereplői.

„Mondhatnám, hogy akkor, ha sok gyerek van az edzésen. De mivel picikkel foglalkozom, sokszor az is ideális, ha kevesen vannak, mert így több idő jut egy-egy gyerekre. Fontos, hogy legyenek ilyen edzések is. Egy válldobás nem mindenkinek ugyanaz” – mondja Baranovszky Lajos.

„Ha az ember visszalátja azt, amit tanít, hiszen ez egy pedagógus munka is. Ha hetekig próbálunk beleverni, a szájába rágni valamit a gyereknek, és viszontlátjuk edzésen, az nagyszerű érzés. Ha meg a versenyen is, az maga a katarzis” – teszi hozzá Fábián János, aki arról is beszélt, mi a helyzet Andris fiával.

„Nagyon nehezen indult a pályafutása, ő sokszor, éveken keresztül egy lesajnált fiúcska volt, akinél örültünk, ha bement az első hatba. Tavaly hozta meg a sok éves kemény munka a gyümölcsét, amikor diákolimpiai bajnok lett, és bronzérmet szerzett a serdülő szabadfogású ob-n. Ez egy hosszú folyamat volt, és nehéz is volt fenntartani a motivációját. De neki itt vannak barátai, együtt töltenek sok időt, nyaranta összejárnak, ez sokat számított abban is, hogy aztán meglett az eredmény is.”

ÜZENET SASTIN MARIANNÁNAK

Nem vitás, hogy a Vasas birkózó szakosztályának jelenlegi legjobb versenyzője a világbajnok Sastin Marianna, aki kvalifikálta magát a tokiói olimpiai játékokra. Arra voltunk kíváncsiak, mit jelent az ő személye a Fáy utcai csarnokban, és mit várnak tőle Tokióban.

„Mariannát mindig példaképnek hozzuk a gyerekek elé, nemcsak a sport miatt, hanem például azért is, mert nagyon jó tanuló volt, főiskolát végzett, bebizonyította, hogy a sport és a tanulás megfér egymás mellett. Ráadásul most anyukaként versenyez, igazi példakép. Nagyon fogunk neki szurkolni azért, hogy egy jó sorsolást kap, és megszerzi azt az érmet” – mondja Fábián János.

„Marianna rendszeresen le szokott jönni a gyerekekhez az edzőtáborba, sokszor elhozza az érmeket, beszélget a gyerekekkel. Az év végi vacsoráknál, rendezvényeknél többször is adott már át érmet, díjakat, ezek nagyon fontos dolgok a hétköznapokban. Büszkék vagyunk rá, és nagyon szurkolunk neki” – tette hozzá Baranovszky Lajos.