Dobos Sándor, 2020.01.02. | Curling

Méghozzá a Vasas SC versenyzőiből álló csapat, amely legutóbb negyedik lett a finnországi B-csoportos világbajnokságon.

Ahogyan arról beszámoltunk korábban, az előző vb-hez hasonlóan ezúttal is a negyedik helyen zárta a lohjai világbajnokságot a Joó Linda, Dobor Dia Regina, Nagy Laura, Nagy Laura Karolina, Bartalus Anna összeállítású magyar juniorválogatott. Mindez azt jelentette, hogy bár közel voltak hozzá a lányok, nem sikerült az első háromban végezni, ez kellett volna ahhoz, hogy a csapat kvalifikálja magát az A-csoportos vb-re.

Csakhogy!

A Magyar Curling Szövetség tájékoztatása szerint mégis ott lesznek a lányok az oroszországi csúcseseményen, ugyanis a kínai válogatott nem vállalta a szereplést a krasznojarszki tornán. A nemzetközi szervezet pedig a magyar szövetséget kérte fel a hely „pótlására” az elitben.

A tízcsapatos vb február 14-én kezdődik a tavalyi téli Universiade helyszínén, a Nagy Gyöngyi és Jakab Zoltán által irányított csapat pedig sorrendben Oroszország, Dél-Korea, Svájc, Dánia, Kanada, Lettország, Norvégia, Svédország és Japán válogatottjával találkozik a február 23-áig tartó világbajnokságon.

„A lohjai negyedik hellyel éppen megbékéltünk – kicsit el is voltunk keseredve, mert nem sokon múlt a feljutás –, amikor jött a hír a Curling Világszövetségtől, hogy a kínaiak visszalépésével helyet kaptunk az A-ligás világbajnokság legjobb tíz csapata között. Ez nagy izgalom számunkra, hiszen ide vágytunk kezdettől fogva, de azt is tudjuk, hogy kemény munka vár ránk ezen a versenyen. Ez a csapat, ebben az összeállításban még nem járt az A-ligában, így mindenképpen komoly feladat elé nézünk. Még mindig igen fiataloknak számítunk a mezőnyben a 15-18 éves összetételű csapatunkkal, így a rutin megszerzésére is jókor jött ez a megméretés. Tisztességgel odaállunk és meglátjuk, mire lesz elég a jelenlegi tudásunk” – fogalmazott a curling szövetségnek adott gyorsinterjújában a csapat felkészítéséért felelős Nagy Gyöngyi.

Mint említettük, a válogatott minden tagja a Vasas SC sportolója.


Hirdetések