Jenkei Dániel, 2019.12.28. | Labdarúgás

A tulajdonosváltás után mozgalmasan zajlottak az első napok labdarúgócsapatunknál. Összefoglaljuk, mit történt ebben az időszakban.

Ahogy december 20-án közzétettük,  a Vasas SC közvetítésével Jámbor János értékesítette többségi tulajdonrészét, így Nagy György, Vasas-kötődésű nagyvállalkozó és Nagy Miklós, a Vasas Kubala Akadémia többségi tulajdonosa lettek a Vasas FC új tulajdonosai.

Az új vezetés nem tétlenkedett, hiszen december 23-án Nagy Miklós, aki egyben klubigazgató is lett, arról számolt be, hogy új vezetőedző és szakmai stáb irányítja januártól a csapat edzéseit.

Közös megegyezéssel távozott Szanyó Károly, eddigi vezetőedző, Ferenczi István, aki az erőnléti munkáért felelt, és Szűcs Lajos is, aki a kapusok trénere volt.

Az új vezetőedző Ifj. Bene Ferenc lett, a régi-új kapusedző, Lippai József, de a csapat új pályaedzőjét, Tóth Andrást sem igen kell bemutatni Angyalföldön.

- Eljött a váltás ideje, melyet mindenképpen a téli felkészülés kezdete előtt szerettünk volna megvalósítani. Bene Ferenc UEFA Pro licences szakember, a fiatal edzőgeneráció tagja, aki naprakész szakmai tudással rendelkezik, birtokában van a legkorszerűbb nemzetközi edzésmódszerek ismeretének. A nemzetközi futballban sikeresen alkalmazott Taktikai Periodizáció elnevezésű módszertan hazai szakértője, a témában eddig Magyarországon megjelent egyetlen könyv szerzője. Közvetlenül a mai napig az MLSZ szövetségi edzőjeként dolgozott, ahol legutóbb az U18-U19-es utánpótlás válogatottakat irányította. Eddigi munkája során megismerte a következő labdarúgó generáció legtehetségesebb tagjait, így személye beleillik klubunk azon koncepciójába, mely szerint bátran lehetőséget kívánunk adni a fiatal magyar tehetségek számára.” – összegzett Nagy Miklós a váltást követően.

Az is kiderült, hogy Domonyai László, az eddigi klubigazgató a jövőben általános igazgatóként folytatja a munkát a Vasas FC-nél.

Karácsony után Nagy Miklós az nb2.hu portálnak nyilatkozott hosszabban, amelyből kiderült több fontos részlet is a jövőt illető elképzelések közül.

Az első számú stratégiai célunk az építkezés, egy olyan, többségében fiatalokból álló csapat alapjainak a lerakása, mellyel hosszú távon is sikeresek lehetünk. Meg kell találni az egyensúlyt a fiatalok csapatba történő folyamatos beintegrálása és az eredményesség között. Szükség van egy rutinosabb játékosokból álló tengelyre, mely köré be lehet építeni a tehetséges fiatalokat, akiknek igenis meg kell adni a lehetőséget a bizonyításra. A tizenegy pont nem behozhatatlan, de ez már olyan hátrány, melynél nem egyedül rajtunk múlik a siker, a riválisoknak is botlani kell hozzá. Másrészt abban az esetben is, ha megfelelően erősítünk, rendet teszünk az öltözőben és az új szakmai stábbal maradéktalanul jól végezzük a munkánkat, még ekkor is idő kell, amíg beérik a munkánk gyümölcse, erre rámehet ez a fél év. Természetesen mindent elkövetünk a feljutás érdekében már a tavaszi szezon során. Ez a Vasas, az NB I-ben a helyünk!

A klubigazgató azt is elmondta, minden posztra terveznek erősítést a célok elérése érdekében, és nem is a levegőbe beszélt, hiszen még az ünnepek előtt bejelentették Vernes Richárd leigazolását. A 27 éves támadó tapasztalt NB I-es játékosnak számít, most pedig az izraeli első osztályból, a Hapoel Kfar Saba csapatától érkezik a Fáy utcába.

A csapat január 3-án, immár Ifj. Bene Ferenc irányításával kezdi meg a felkészülést. Az eddigi jelek alapján mind a pályán, mind a pályán kívül mozgalmas hetek elé nézünk.


Hirdetések