Dobos Sándor, 2019.11.17. | Curling

Két érmes pozíció után egy szintén értékes 5. hellyel jelentkezett Szekeres Ildikó és Nagy György a vegyes párosok World Tour-sorozatában.

Lengyelországban aranyérmes lett a vasasos páros, majd a múlt héten harmadikként zárt Szocsiban. A vegyes párosok World Tour-sorozata nyomban folytatódott is, méghozzá Svájcban, Bernben, ahová 32 csapat nevezett, az összdíjazás ezúttal 12 ezer euró volt.

Most színes volt a mezőny, nem úgy, mint legutóbb Szocsiban, ahol a csapatok döntő többsége a hazai színeket képviselte. Bernben svéd, skót, lengyel, svájci, cseh, kanadai, angol, szlovák, holland, orosz, német, francia és kínai párosok versenyeztek, éppen ezért értékes a helyezés.

„Alapvetően örülünk ennek is” – fogalmazott Szekeres Ildikó a végeredménnyel kapcsolatban.

A csoportkör után – ahol a cseh és az orosz egységnek is sikerült visszavágni az első kör után – a legjobb nyolc között a skótok párosa következett, ezúttal ők voltak jobbak, ők később a döntőig mentek egyébként (ott egy svájci duótól kaptak ki).


Fotók: Mixed Doubles Bern/Facebook

Szekeres Ildikó és Nagy György legközelebb az olaszországi Pinerolóban megrendezendő versenyen vesz részt.

Eredmények – Mixed Doubles World Tour, Bern:

A csoportban:
Baumann, Maerki (svájci) – Szekeres, Nagy 6-8
Paulova, Paul (cseh) – Szekeres, Nagy 6-4
Szekeres, Nagy – Fomina, Stukalsky (orosz) 6-7
Baumann, Maerki (svájci) – Szekeres, Nagy 3-8
Fomina, Stukalsky (orosz) – Szekeres, Nagy 2-7
Szekeres, Nagy – Kobler, Kobler (svájci) 6-3
Szekeres, Nagy – Paulova, Paul (cseh) 7-6

A negyeddöntőben:
Aitken, Andrews (skót) – Szekeres, Nagy 9-6


Hirdetések