Jenkei Dániel, 2019.11.16. | Kézilabda

Az igencsak visszafogott első félidő után magára talált Penszki Gergely csapata, így végül magabiztosan győztük le a Győri Audi ETO KC U19-es csapatát.

NB I/B Nyugati-csoport, 8. forduló

Vasas SC-Győri Audi ETO KC U19 32-25 (14-17)

Gólszerzőink: Szilovics F. (7), Szatmári M. (7), Takács F. (6), Hadnagy F. (3), Kiss K. (3), Hansághy (2), Bréda L., Ács B., Gaylhoffer E., Birtalan-Gidai E.


Kevés jobban csengő név akad manapság a magyar kézilabdában, mint a Győri Audi ETO.

Ez még akkor is áll, ha szombat este “csak” a kisalföldiek U19-es gárdája érkezett a Fáy utcába. A győri fiatalok nemcsak a nevükkel, hanem az eddigi teljesítményükkel is kivívták a tiszteletet, hiszen a forduló előtt második helyen álltak a tabellán.

Ha pedig a mieink oldalát nézzük, akkor a Sterbinszky-csarnok hibátlan bajnoki mérlegének megőrzése volt a tét.

Jól kezdtünk, de egy kettős emberhátrány megroppantotta kicsit a csapatot, így Penszki Gergely már a tizedik percben időt kért.

Ezután mégis rögtön egy újabb vendéggól következett, amivel kezdett ijesztővé válni számunkra az eredmény (3-8).

Innen aztán elindította szokásos felzárkózását a Penszki-csapat, de a szünetben 17-14-re még mindig a Győr vezetett, a számos kihagyott ziccerünk, a zöld-fehérek remek kapusa, és a kevésbé hatékony védekezés okán.

A második félidő közepéig kellett várnunk, hogy megtörjön a jég: Antóni többször is védett, a lerohanásaink pedig eredményesek voltak.

21-21-nél egy Hansághy-góllal értük utol őket, majd rögtön a vezetést is megszereztük. Az utolsó negyedóra pedig egyértelműen a miénk lett, főleg Szatmári Melinda volt elemében, de ezúttal is jól szállt be a fiatal Bréda Luca.

A végére már izgulni sem kellett, a Sterbinszky-csarnok továbbra is érinthetetlen az NB I/B-ben az ellenfelek számára. Mindössze nyolc gólt kaptunk a második félidőben, így 32-25-re nyertük a meccset, és már negyedikek vagyunk a tabellán.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

 

A szünetben a Vasas legendás kézilabdaedzőjét, Fleck Ottót köszöntötték 85. születésnapja alkalmából.
Fleck Ottó 1968 és 1975 júliusa között volt a női kézilabdacsapatunk edzője. Ez idő alatt a csapattal négyszer nyert bajnokságot, kétszer lett bronzérmes, háromszor pedig Népköztársaság Kupa-győzelmet ünnepelhetett a lányokkal. 2007-ben a Vasas SC Aranygyűrűvel tüntette ki, majd idén Életműdíjat kapott.
Edzői munkásságával, korszerű módszereivel ő tette le az alapját a Vasas női kézilabda aranykorszakának, amely az 1980-as években is folyatódott.
Az ünnepeltet a Vasas SC részéről Markovits László klubelnök köszöntötte, a Magyar Kézilabda Szövetség részéről pedig Zsiga Gyula alelnök és dr. Iglódi Endre, az MKSZ Emlék albizottságának elnöke, de ott volt a pályán Topáné György Anna, Fleck Ottó egykori játékosa is.



Hirdetések