Jenkei Dániel, 2019.10.30. | Klub

Az idei évben vasasos érintettségű jelöltet is találunk a rangos elismerésre aspirálók között a sport kategóriában.
 

Idén decemberben tizenhetedik alkalommal adják át a Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek.

A mai napon hozták nyilvánosságra kategóriánként azt a három jelöltet, akik eséllyel pályáznak a komoly presztízsű elismerésre.

Az alapítvány kuratóriumának tagjai és a VOSZ kibővített elnöksége titkos szavazással döntenek a tíz Primissima kilétéről, de a hagyományoknak megfelelően közönségdíjat is átadnak.

2017 után, amikor a legendás kajak-kenu edző, Fábiánné Rozsnyói Katalin kapta a díjat, ismét találkozunk vasasos érintettségű jelölttel a sport kategóriában.

Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella a röplabdasportág kiemelkedő alakja, aki már játékosként is szép sikereket ért el, de igazán nagyot trénerként alkotott, hiszen szövetségi kapitányként a világ -és Európa-bajnoki érmek mellett három olimpián járt a női válogatottal, és kétszer is negyedik helyig vezette a nemzeti együttest. Érdemei elismeréseként eddig egyedüli magyarként beválasztották a női röplabdasport halhatatlanjai közé.

Ahogy mindenki ismeri, Gabi néni, 2017 óta szakmai tanácsadóként segíti a Vasas röplabdaszakosztályát, sokszor kijár a Folyondár utcába, figyeli az edzéseket, és rendszeres díjátadója a vasasos utánpótlás viadaloknak is.

 


Hirdetések