Dobos Sándor, 2019.09.16. | Vízilabda

Két vállalható vereség után már meglepetést okozna a VasasPlaket.

Kemény sorsolással ajándékozta meg a sors a Vasast ebben a szezonban is. A bajnokesélyes OSC-t fogadtuk az első körben, és bár az elején még szoros volt az állás, a végén igazolódott a papírforma (5-12).

A második fordulóban a hosszú évek óta nagyon erős Eger volt az ellenfél idegenben, és bár kissé gyengébbek az egri eredmények az utóbbi időben, ők számítottak annak a mérkőzésnek is az esélyeinek, végül hozták is a három pontot (8-12).

Szokatlan időpontban, szerda este 8 (!) órakor következik az újabb bajnoki, a Szőnyi útra látogat Bóbis Máté csapata. A BVSC eddig mindkét mérkőzését megnyerte ugyan, a Szombathelyt idegenben 14-12-re (ott nem könnyű nyerni), míg a Szentest 12-7-re odahaza, valahogy mégis benne van a levegőben, hogy fegyelmezett, pontos játékkal megszakadhat az ellenük régóta tartó vereségsorozatunk.

A középcsapatok egyik legjobbja a Szűcs Levente által irányított BVSC, de a VasasPlaket eltökélt szándéka – az erősítések is ezt szolgálják – hogy felzárkózzon a zuglóiakhoz hasonló csapatokhoz, de minimum feledtesse az előző szezon szereplését.

Nos, itt az első lehetőség, hogy bizonyítsa a csapat, egy másik szintre vágyik. Több edzőmérkőzést is játszott az elmúlt napokban a Vasas, kétkapuzott például a Magyarországra előszeretettel járó orosz Volgograd együttesével - tartalmas, színes felkészülési időszak zajlott a két forduló között.  

Izgalmas meccs lesz a szerdai, egy játékosunknak többszörösen is. Török Béla öt év után távozott a BVSC-től, a Vasashoz. Így várja a bajnokit:

„Az elmúlt öt évben ott játszottam, ebből a szempontból különleges lesz ez a mérkőzés. A mai napig nagyon jó kapcsolatban vagyok több játékossal, furcsa lesz biztos, hogy nem abban az öltözőben öltözöm majd, ahol eddig. De ez teljesen mindegy, mert mi három pontért megyünk a Szőnyi útra. Ezen semmit sem változtat az a tény, hogy öt évig ott játszottam. Ez lesz igazából az első olyan megméretésünk, ahol reálisan pontot vagy pontokat tudunk szerezni. Eddig voltak biztató jelek, de meccset még nem sikerült nyernünk, erre szerdán lesz egy nagyon jó lehetőségünk. Meglátjuk. Maximálisan felkészülünk belőlük, megfelelő edzőpartnerekkel tudtunk gyakorolni, úgyhogy: hajrá, Vasas!”

Rutinos játékosunk felvezetőjében utalt arra, hogy valóban nem nyertünk még meccset a szezonban, hiszen a két bajnoki vereség mellett a Magyar Kupa-selejtezőben három döntetlent játszottunk.

Most reméljük, felénk billen a mérleg.

E.ON OB I, 3. forduló, B csoport:

Szeptember 18., szerda:

ZF-Eger – Kaposvári VK – 18:00
A-Híd OSC Újbuda – AVUS Szombathely – 19:30
Budapesti Honvéd – Metalcom-Szentes – 19:30
BVSC-Zugló – VasasPlaket – 20:00 (vezeti: Kun, Csanádi)


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

A csoport állása:

1.  A-Híd OSC Újbuda 2   2 - - 24-11 6
2. Budapesti Honvéd 2   2 - - 23-15 6
3. BVSC-Zugló 2   2 - - 26-19 6
4. ZF-Eger 2   1 1 - 23-19 4
5. Metalcom-Szentes 2   - 1 1 18-23 1
6. AVUS Szombathely 2   - - 2 21-25 0
7. VasasPlaket 2   - - 2 13-24    0
8. Kaposvári VK 2   - - 2 12-24 0

Hirdetések