Szombat este játssza hivatalos búcsúmeccsét Dr. Kiss Gergely, a magyar vízilabda háromszoros olimpiai bajnok legendája, aki két évet a Vasasban is eltöltött, ahol bajnoki címben és BL-négyesdöntőben volt része. Beszélgetésünkben elsősorban a vasasos éveket érintjük, például azt, hogy, miért fogadták el gyorsan a „honvédos Kiss Gergőt” a piros-kék drukkerek.
- Az utóbbi időszakban sűrűn találkoztunk a neveddel a sportsajtóban, de a java még hátra van: ma este lesz a búcsúmeccsed a Duna Arénában, egy nagyszabású gála keretein belül.
Valóban, a nagy évfordulók időszakát élem most. A napokban volt 15 éve, hogy Athénban olimpiai bajnokok lettünk, néhány hete Kotorban ünnepeltük a BL-győzelem tízéves jubileumát, az UTE-val pedig 20 éve nyertünk LEN-kupát. Azért így emlegetve, kicsit rossz belegondolni, hogy ilyen távlatok vannak már az életemben, de nem panaszkodom, tartalmas pályafutásom volt.
- Megrohannak néha az érzelmek így a búcsú közeledtével?
Nem lamentálok ezen, már csak azért sem, mert a Nagy Sportágválasztótól kezdve annyi projektben vagyok benne, hogy nincs időm megállni és elgondolkodni, hiszen folyamatosan feladataim vannak. Most például az, hogy a hozzátartozóimtól kezdve a gyerekkori barátokon át az üzlettársakig, mindenki ott tudjon lenni a Duna Arénában, aki szeretne.
- Egyáltalán mikor döntötted el, hogy vége, és ez lesz a búcsúmeccs?
Az már igazából hónapokkal ezelőtt eldőlt, hogy az aktív játékkal felhagyok, bár a Honvéd edzéseit azért igyekszem segíteni a tapasztalatommal a 2019/2020-as szezonban is, de a meccseken való vízbeszállással már nem igazán tervezünk. Szerettem volna valahogy szimbolikusan is lezárni a pályafutásomat, nyár elején a WaterPolo All Star Festival szervezői vetették fel, hogy mi lenne, ha ezen a gálán búcsúznék. Én pedig jó ötletnek gondoltam, mégiscsak a legnagyobb uszodában, a legtöbb néző előtt fog zajlani az esemény, ami szépen keretbe foglalná az elmúlt évtizedeimet.
- Aminek egy kisebb szelete a Vasas volt. Hogy kerültél hozzánk 2010-ben?
Mondhatom, hogy idősebb játékosként, a sikereim csúcsán érkeztem a Vasasba, hiszen 2008-ban Pekingben harmadszor is olimpiai bajnok lettem, majd a Kotorral BL-aranyat és ezüstöt nyertem. A Vasas egyébként 16-17 éves koromban hívott először, és utána is többször majdnem náluk kötöttem ki, de különböző okok miatt végül ez csak 2010-ben valósult ez meg.
- Nem volt azért egyszerű dolgod, előtte mégiscsak a honvédos Kiss Gergőként voltál elkönyvelve, és azért nem minden szurkolónak volt őszinte a mosolya, amikor kiderült, hogy mostantól nálunk játszol.
Ahogy az életrajzi könyvemben is fogalmaztam, nekem az életem a játék, így aztán mindig, mindenhol a végsőkig küzdöttem és hajtottam. A Vasas ellen pedig különösen parázs, olykor balhés meccseket játszottunk, főleg Honvédosként, de korábban a Fradi, az UTE vagy éppen Tungsram játékosaként is. Aztán miután ugyanilyen szellemiségben hajtottam a Vasasért, szerintem a piros-kék szurkolók is befogadtak. Erről egyébként két sztori is eszembe jut…
- Hadd halljuk!
Amikor már egy ideje a Vasasban voltam, beszélgettem a szurkolókkal, és mondták nekem, hogy „Gergő, nem is tudtuk, hogy te ilyen normális és jófej vagy, pedig korábban nem igazán szerettünk.” Egyszer meg egy gyengébb meccs után így kritizálták a csapatot: „Nehogy már a Kiss Gergő hajtson a legjobban a Vasas-színekért.” Nekem ezek azért nagy elismerések voltak…
- Ahogy az is, hogy Veled a csapatban második próbálkozásra legyőztétek az Egert a bajnoki döntőben.
Igen, előtte az első vasasos évem sajnos nem sikerült jólt, az akkori csapatszerkezet nem volt teljes, főleg centerposzton akadtak problémáink. Aztán Steinmetz Ádival a Vasashoz csábítottuk Drasko Brguljant Kotorból, de Miho Boskovics leigazolásában is volt némi szerepem. Velük sikerült megnyernünk a bajnokságot, és bejutottunk a BL Final Fourba is. Utóbbi kapcsán sose felejtem, hogy a negyeddöntő visszavágóján az akkori időszak egyik legnagyobb sztárcsapatát, a Jug Dubrovnikot vertük meg 7 góllal a Komjádiban. Parádésan játszott a csapat, nem sok ilyen nemzetközi kupameccset tudnék mondani az egész pályafutásomból. Akkor még én sem tudtam, hogy ezek voltak az utolsó nagy klubsikereim…
- Miért alakult így?
Nem tudták már biztosítani a vezetők a korábbi költségvetést, így a kulcsjátékosoknak menniük kellett. Én ezt pár nappal a nagyváradi BL Final Four után tudtam meg, és bizony különösen mellbevágott a hír, mert úgy éreztem, még lehetne pár évem a legmagasabb szinten. Kifejezetten szerettem volna még címeket gyűjteni a Vasassal, de végül így alakult, én pedig a Honvédhoz kerültem, illetve elkezdtem építgetni a civil karrieremet. Ott, 2012-ben egy nagy korszak lezárult az életemben.
- Ahogy a Vasas vízilabdájában is, hiszen az volt az utolsó bajnoki címünk mindmáig.
Nem örülök neki, mert úgy érzem, a Vasas-Fradi-UTE-Honvéd négyesnek már csak a hagyományok miatt is illene mindig ott lennie a legjobbak között. Persze mivel aktívan tevékenykedem a sportéletben, pontosan tudom, hogy a mai körülmények között nem realitás, hogy ennyi fővárosi csapat egyszerre a toppon legyen. Mindenesetre azért bízom benne, hogy ez a helyzet változik majd!
